Timót, Xénia
3 °C
6 °C

A listavezető legyőzésével kapaszkodik a Barcelona

2020.12.16. 22:51
A Barcelona hazai pályán 2–1-re legyőzte a bajnokságban éllovas Real Sociedadot a La Liga 19. fordulójának szerda esti mérkőzésén.

A bátran játszó listavezető a 27. percben megszerezte a vezetést, Portu tökéletes centerezését Willian José belsőzte be közvetlen közelről. De csak négy percig örülhetett a vezetésnek a Real Sociedad, ekkor ugyanis Jordi Alba egyenlített egy remek lövéssel, megszerezve idei első bajnoki gólját.

Jordi Alba gólja

Nem sokkal később akár fordíthatott is volna a Barcelona, de először Antonine Griezmann a kapufát találta el, majd Martin Braithwaite bombázott fölé egy ordító ziccert. A 43. percben aztán mégis összejött a vezető gól, de Frenkie de Jong lesről szerezte, ezért annulálták.

A videószobában azonban visszanézték az esetet és kiderült, hogy erről szó sem volt, így a katalán csapat előnnyel mehetett a szünetre.

A második játékrészben is támadásban maradt a Barcelona, amely Griezmann révén könnyedén növelhette volna a különbséget, a világbajnok csatár azonban olyan helyzetett rontott el, amit könnyebb berúgni, mint kihagyni.

A folytatásban átvette az irányítást a Real Sociedad, Marc-André ter Stegen és Pedri voltak azok, akik tartották a Barca vezetését. 

Végeredmény, La Liga, 19. forduló:
Barcelona–Real Sociedad 2–1 (2–1)