Gusztáv
-7 °C
-1 °C

Messi nem játszott, pontokat hullajtott a Barcelona

000 8XW7DR
2020.12.29. 21:08
A spanyol labdarúgó La Liga 17. fordulójában a Barcelona hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az Eibarral.

Az Eibar egyébként 2014-ben jutott fel története során először az élvonalba, és azóta ott is ragadt: ez már sorozatban a hetedik szezonja a La Ligában. A valamivel több mint 27 ezer lakosú város 8000 fős stadionja kevésszer telt házas, különösen a koronavírus-járvány kitörése óta. Ezúttal azonban Barcelonába utazott a kis csapat, a Camp Nouban vendégeskedett.

Ronald Koeman több alapemberének is pihenőt adott, így a keretbe sem nevezték Lionel Messit, Gerard Piquét, Sergi Robertót, Jordi Albát és Ansu Fatit. Az Eibarnál a kezdőcsapatban kapott helyet Edu Exposito, aki egyébként a klub rekordigazolása – négymillió euróért szerezték meg.

Csak összehasonlításként: az Eibar keretének értéke a 25 millió eurót sem éri el, a Barcelonáé a 900 milliót közelíti a Transfermarkt becslése alapján.

Az első félidő Martin Braithwaite-ról szólt: a Barcelona támadója a nyolcadik percben kihagyott egy büntetőt (a jobb alsót vette célba, de nem találta el a kaput), majd a 25. percben ugyan a hálóba talált, de a VAR les miatt érvénytelenítette a gólt. A szünetben így 0–0-t mutatott a Camp Nou eredményjelzője.

A fordulás után meglepetésre az Eibar szerezte meg a vezetést: Ronald Araujo addig dajkálta a labdát a felezőnél, hogy Kike García leszerelte, majd végigrobogott vele, és a kimozduló Marc-André ter Stegen fölött a hálóba emelt. Óriási védelmi hiba volt (0–1).

Nem sokáig örülhettek azonban a vendégek, tíz perccel később egyenlített a Barcelona. Egy kényszerítő után Junior Firpo lépett ki a bal oldalon, a tizenhatos vonala mellől középre lőtte a labdát, amit a hosszún érkező Ousmane Dembélé az ötös jobb sarkától a hosszú alsóba helyezett (1–1).

A hajrában egyik csapat sem járt sikerrel, így maradt az 1–1-es eredmény. A Barcelona öt mérkőzés óta veretlen, igaz, az élen álló madridi duótól hét pont a lemaradása. Az Eibar öt forduló óta nyeretlen, két pontra van a kieső zónától.

LA LIGA, 17. FORDULÓ
Sevilla–Villarreal 2–0
Barcelona–Eibar 1–1 
21.30: Cádiz–Valladolid
21.30: Levante–Real Betis

(Borítókép: Pau Barrena/AFP)