Anyagi nehézségei miatt feloszlatták a svéd bajnokcsapatot
Peter Bronsman klubelnök közleménye szerint már nem tudják felvenni a versenyt azokkal a nagyobb svéd és európai csapatokkal, amelyekre egyre több pénzt költenek. Hozzátette, egy női együttesnek ugyanolyan támogatást kellene kapnia, mint egy férficsapatnak, hogy nemzetközi szinten versenyezhessen.
Példaként elmondta, az Olympique Lyon, a Paris Saint-Germain és a Juventus felismerte a női futball értékeit, és olyan jelentős befektetéseket hajtott végre, amelyekkel a Kopparbergs/Göteborg FC képtelen harcolni.
A göteborgi együttes – amely nem azonos a férficsapatot működtető IFK Göteborggal – egy arany- és négy ezüstérmet nyert hazája bajnokságában, háromszor pedig megnyerte a Svéd Kupát. Kevesebb mint két héttel ezelőtt még a Bajnokok Ligájában szerepelt, de a nyolcaddöntőben kiesett a Manchester Cityvel szemben.
A klub – amelyet egy helyi sörfőzde támogat – nem szünteti be a működését, az utánpótlás-nevelést ugyanis folytatja, de a felnőttkeret feloszlatása miatt több válogatott játékos hirtelen csapat nélkül maradt. Peter Bronsman közölte, segíteni fogják őket, hogy mielőbb új csapatot találjanak.
- Budapest, IX. kerület Márton utca 10.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Szegedi út 53.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon