Piroska
-11 °C
-2 °C

Rasszista szóhasználat miatt eltiltották a Manchester United sztárját

2020.12.31. 17:18
Három mérkőzésről tiltotta el Edinson Cavanit egy rasszista kifejezés használata miatt az Angol Labdarúgó Szövetség (FA).

A Manchester United uruguayi válogatott csatára ellen két hete indult eljárás „helytelen magatartás” miatt azt követően, hogy a 33 esztendős futballista egy hónapja a United Southampton elleni 3–2-es sikerét – és a találkozón szerzett két gólját – követően az Instagramra feltöltött posztjának szövegében a „negrito” szót is leírta.

Cavani azt állította, ez csupán „szeretetteljes üdvözlése” volt egy barátjának, az FA szerint viszont a játékos ezzel megszegte a szövetség vonatkozó előírásait.

Az FA csütörtökön nyilvánosságra hozott ítélete szerint a szóhasználat „sértő, helytelen, és rontotta a sportág jó hírét”, így Cavanit az eltiltás mellett 100 ezer font (40,6 millió forint) pénzbüntetéssel is szankcionálták. Azt követően, hogy beismeri az FA szabályzatának megsértését, személyes oktatáson is részt kell vennie.

A Manchester United már az eljárás megkezdésekor hangsúlyozta: a törölt bejegyzésben – amely miatt Cavani bocsánatot is kért – nem volt rosszindulat. Közleményében a klub leszögezte, bíznak abban, hogy a vizsgálóbizottság nyilvánvalóvá teszi: Cavani nem rasszista, és a bejegyzésében nem volt rasszista szándék. A friss kommünikében kiemelték, noha Cavani nem volt tisztában a szóhasználat félreérthetőségével, 

az FA és a rasszizmus elleni küzdelem iránt érzett tisztelet miatt nem fellebbez az ítélet ellen.

Cavani honfitársát, az akkor az FC Liverpoolban futballozó Luis Suárezt 2011 decemberében nyolc mérkőzésről tiltották el, miután mérkőzés közben ugyanezzel a kifejezéssel megsértette Patrice Evrát, a Manchester United francia légiósát. Suárez akkor kitartott amellett: az általa használt szó nem számít sértőnek Uruguayban.

(MTI)