András, Andor
-3 °C
3 °C

Simeone Joao Félixet, Jesse Marsch az egész Salzburgot dicsérte

GettyImages-1282556450
2020.10.28. 10:57
Diego Simeone, az Atlético Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője a kétgólos Joao Félixet dicsérte, miután kedden este 3–2-re legyőzték a Szoboszlai Dominikkal felálló Salzburgot a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

A madridi összecsapáson a hazaiak jutottak előnyhöz a 29. percben, azonban Szoboszlai a szünet előtt egyenlített, a második félidő elején pedig az osztrák együttes fordított. A portugál válogatott Joao Félix viszont az 52. percben egyenlített, a 85. percben pedig a győzelmet jelentő gólt is megszerezte.

Csapatként nagyon jól működtünk, egymásért küzdöttünk, de láthatjuk, hogy egészen a lefújásig kell harcolnunk

 nyilatkozta a magyar válogatott középpályás a mérkőzés után. Hozzátette, 10 játékossal védekeztek a saját tizenhatosukon belül, Joao Félix mégis helyzetbe kerülhetett.

Most a soron következő bajnoki meccsünkre, aztán pedig a Bayern Münchenre kell koncentrálnunk 

 tekintett előre Szoboszlai.

Simeone szerint Joao Félix az eddigi legjobb meccsét játszotta az Atléticóban, miután a 90 perc során végig nagyon magas szinten futballozott.

Még tovább fejlődik majd, és ha ő jól játszik, akkor az egész csapat sokkal versenyképesebb lesz

 jelentette ki Simeone.

Ez egy kiváló mérkőzés volt az egész csapat részéről. Jól játszottunk, és ha ezt folytatni tudjuk, az eredmények is jönni fognak

 nyilatkozta Joao Félix a lefújás után.

Jesse Marsch, a Salzburg vezetőedzője nehezen feldolgozhatónak nevezte, hogy két csoportmérkőzésen a megszerezhető hatból csupán egy pontot sikerült gyűjteniük, de dicsérte a játékosai hozzáállását.

Többet érdemeltünk volna, de arra így is büszkék lehetünk, ahogyan futballoztunk 

 mondta az amerikai tréner.

Az A-csoportban a címvédő Bayern München áll az élen hat ponttal, második az Atlético hárommal, míg a Lokomotiv Moszkvának és a Salzburgnak egyformán egy pontja van. A következő fordulóban, jövő kedden a Bayern Salzburgban, az Atlético pedig Moszkvában lép pályára.

(MTI)

(Borítókép: Angel Martinez / Getty Images Hungary)