- Sport
- Bajnokok Ligája
- bajnokok ligája
- barcelona
- juventus
- rb leipzig
- manchester united
- andrea pirlo
- ronald koeman
- julian nagelsmann
Koemannak ennyire még sosem tetszett a Barcelona játéka
További Bajnokok Ligája cikkek
„Remek mérkőzést játszottunk egy nagyszerű csapat ellen. Azt hiszem, a legjobb tudásunk szerint futballoztunk, sok gólszerzési lehetőséget dolgoztunk ki. Nagyon örülök ennek a játéknak, a csapat karakterének és a nagyszerű győzelemnek” – nyilatkozta az augusztus közepén kinevezett holland szakember a torinói találkozó után.
A Ferencváros csoportjában rendezett második fordulós meccsen Ousmane Dembélé a 14. percben szerzett vezetést a vendégeknek.
Az olasz együttes ezt követően Álvaro Morata révén háromszor is betalált, de a játékvezető a videobírós visszajátszásra támaszkodva mindhárom gólt érvénytelenítette les miatt.
A végeredményt Lionel Messi állította be büntetőből a 91. percben.
Koeman hozzátette, csapata most nyújtotta a legösszeszedettebb teljesítményt az érkezése óta, mivel a középpályán megmutatkozott játékosai remek egyénisége.
Ez volt a legjobb játékunk, és a csapat megmutatta, hogy a keddi hírek nem befolyásolták
– utalt Josep Maria Bartomeu klubelnök és az egész klubvezetés lemondására az edző. Hozzáfűzte, nem lepte meg, ami történt, mert szerinte az elnök a klub érdekében hozta meg ezt a döntést.
A katalánok számára azért is jött rendkívül jókor az idegenbeli siker, mert a közelmúltban a bajnokságban kikaptak a Getafétól, és a Real Madrid elleni rangadót is elveszítették.

A Juventusból többek között Cristiano Ronaldo, Giorgio Chiellini, Matthijs de Ligt és Alex Sandro is hiányzott, ezért Andrea Pirlo elsősorban a tapasztalatbeli különbségben látta a vereség okát.
„Vannak fiatal játékosaink, akik még nem játszottak ilyen típusú mérkőzéseket. Mindannyian jól teljesítettek, de kissé elfáradtak, mert nem volt sok cserelehetőségünk. Mindezek ismeretében normális, hogy megszenvedtünk a Barcelona ellen” – nyilatkozta.
Hangsúlyozta, tudták, hogy nehéz dolguk lesz, hiszen ellenfelük megszokta, hogy ilyen magas színvonalon futballozik, ők pedig még dolgoznak ennek a szintnek az elérésén.
Ez a mérkőzés hasznos lesz számunkra a fejlődéshez. Remélem, hamarosan több játékosom is visszatérhet, mert nincs sok lehetőségem. Majdnem minden kezdőnknek végig kell játszania kilencven percet hetente kétszer
– magyarázta Pirlo. A szakvezető rámutatott, gyorsabbnak kell lenniük a labdajáratásban, ha többször akarnak egy az egy elleni helyzeteket létrehozni.
A hatpontos Barcelona vezeti a G-csoport tabelláját, a Juventusnak három, a Dinamo Kijevnek és a Ferencvárosnak a szerdai 2-2-es döntetlen után egy-egy pontja van.
Csapata védekezését bírálta Julian Nagelsmann, az RB Leipzig vezetőedzője a Manchester Unitedtől a Bajnokok Ligája csoportkörében elszenvedett súlyos vereség után.
A szerdai találkozón az angolok 5-0-ra verték a Gulácsi Péterrel a kapuban felálló németeket - Willi Orbán a kispadról nézte a találkozót.
El lehet veszíteni egy mérkőzést, de akkor sem szabad ellenállás nélkül három gólt kapni, ahogy az utolsó három találatnál történt
– mondta a német tréner, akinek vezetésével az elmúlt idényben elődöntőt vívott a Lipcse.

Nagelsmann szerint a Manchester United játékosai fizikálisan is jobbak voltak.
„Ha csak a testméreteket veszem figyelembe, akkor is látszik a különbség, emiatt sok légi párbajt vesztettünk, de a földön is erősebbek voltak. A Premier League nyilvánvalóan keményebb, mint a Bundesliga, ami a párharcokban megmutatkozott” – fogalmazott Nagelsmann.
Az edző leszögezte, az utolsó 15 percben nyújtott teljesítményük hosszú ideje a legrosszabb volt, és ennek közbe van ahhoz is, hogy túlságosan tisztelték az ellenfelet.
„Az eredmény rosszabbnak tűnik, mint amilyen a játékunk volt. Nem védekeztünk eléggé szigorúan, túl gyakran vesztettük el a labdát. Sokkal több volt bennünk” – vélekedett.
A csoportban két forduló után a Manchester United vezet hat ponttal az egyformán három pontos Paris Saint-Germain és RB Leipzig előtt, a török Basaksehir pont nélkül áll a negyedik helyen.
(MTI)