
Szürreális napokon van túl a Lazio
„Szürreális két nap volt, de a csapat mindent beleadott. Karakteres játékot kértem, a srácok pedig ezer nehézség közepette nagyszerű teljesítményt nyújtottak, és a szükségből erényt kovácsoltak" - tette hozzá.
A rómaiak koronavírusos megbetegedések és sérülések miatt legalább nyolc kezdőjátékosukat nélkülözték, köztük a játékmester Luis Albertót és a gólfelelős Ciro Immobilét is.

A szakmai stábnak az utánpótlás csapatból négy futballistát kellett neveznie a szerdai keretbe, de többen csak aznap délután érkeztek meg a belga városba.
Soha nem jöttem még meccsre 12 mezőnyjátékossal, de ezekkel a dolgokkal együtt kellett élnünk, és remélem, nem fordulnak elő többször
- mondta Inzaghi.
Igli Tare sportigazgató szerint a Lazio kérheti a vasárnapi bajnoki mérkőzésének elhalasztását - amikor a Torino FC otthonában kellene pályára lépnie -, gondolkodnak is rajta, de döntés csak péntekre várható, a következő tesztek eredményének ismeretében.
(MTI)
