Koronavírus adatok

2021. dec. 03.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Miklós
1 °C
4 °C

A DVTK nem járult hozzá az Újpest elleni meccs halasztásához

2020.11.04. 09:27

A koronavírus-járvány által tizedelt Újpest FC a Diósgyőri VTK hozzájárulását kérte a két csapat pénteki bajnoki mérkőzésének elhalasztásához. A DVTK nem járult hozzá a kérelemhez – írja az MTI.

A fővárosi klub honlapjának keddi beszámolója szerint a megbetegedések és sérülések miatt a „nagycsapatból már csak két vagy három játékos tud felállni a fiatalok mellett”.

A Diósgyőr kedden este honlapján jelezte, hogy nem tud eleget tenni az újpestiek kérésének a sűrű program és egy függőben lévő bajnoki halasztása miatt, ráadásul korábban volt már egy Magyar Kupában elhalasztott találkozója is az együttesnek.

A rendkívül sűrű program miatt csak a jövő héten esedékes válogatott szünetben vagy a versenynaptárban szintén tartaléknapként szereplő december 23-án lehetne lejátszani a mérkőzést. Előbbi időpontban nem áll a szakmai stáb rendelkezésére az első csapat keretéhez tartozó négy felnőtt és korosztályos válogatott labdarúgó (Florent Hasani, Hysen Memolla, Szűcs Kornél, Orosz Donát)

– írta a honlap.

A lila-fehérek múlt héten az MTK Budapesttől is a találkozójuk elhalasztását kérték, a kék-fehérek azonban ehhez nem járultak hozzá, majd vasárnap 4-0-ra legyőzték a Szusza Ferenc Stadionban az erősen tartalékos Újpestet.

A DVTK–Újpest meccset pénteken 20 órától rendezik az OTP Bank Liga 10. fordulójában, a hazaiak sereghajtók, de győzelemmel pontszámban utolérnék a jelenleg kilencedik Újpestet.