Gusztáv
-8 °C
-1 °C

Messi nélkül is simán nyert és továbbjutott a BL-ben a Barcelona

2020.11.24. 22:57
A Bajnokok Ligája negyedik fordulójának keddi játéknapján a tartalékosan felálló Barcelona 4–0-ra nyert a Dinamo Kijev otthonában, amivel bebiztosította továbbjutását. Törökországi kudarca után javítani tudott otthon a Manchester United, ahogy a PSG is visszavágott otthon Gulácsi Péteréknek.

F-csoport

Az esti mérkőzések első gólját a Lazio szerezte, Ciro Immobile a harmadik percben irgalmatlan nagy gólt ragasztott a Zenit kapujába. A 22. percben már kettővel vezettek a hazaiak, a csapatkapitány Marco Parolo halálpontos kapáslövéssel fejezett be egy kontrát, de három perccel később megfelezte hátrányát a Zenit, remek csapatjáték után Artyom Dzjuba volt eredményes.

A második félidő elején Immobilével szemben szabálytalankodtak a büntetőterületen belül, a sértett pedig kíméletlenül bevágta a megítélt tizenegyest, amivel ki is alakult a 3–1-es végeredmény.

A csoport másik találkozóján is érvényesült a papírforma, a Dortmund könnyedén nyert hazai pályán a Brugge ellen. A 18. percben Jadon Sancho pazar kiugratása után Erling Haaland lőtte ki a rövid alsót, a norvég klasszisnak ez volt a 12. BL-meccsén a 15. gólja, ennél többet senki nem szerzett ennyi mérkőzésen.

Aztán az első félidő utolsó percében Sancho is eredményes volt, méghozzá egy szenzációs szabadrúgásból.
A fordulás után Haaland ismét villant, noha lesen állt, de az ellenfél játékosától került hozzá a labda, amit ő kíméletlenül bevágott fordulásból, több gól pedig már nem született a találkozón, így a Borussia továbbra is őrzi első helyét ebben a négyesben.

G-csoport

Ami a G-csoportot illeti, a Ferencváros drámai módon kapott ki a Juventus vendégeként, összefoglalónkat itt olvashatják.

Egyedül a Dinamo Kijev–Barcelona mérkőzésen nem született gól az első félidőben, a másodikban viszont beindult a Barca-henger, az 52. percben Sergiño Dest törte meg a gólcsendet.

Aztán Martin Brathwaite az 57.-ben és a 70.-ben is betalált, a 92. percben pedig Antoine Griezmann állította be a 0–4-es végeredményt, így Lionel Messi és több más kulcsembere nélkül is magabiztosan nyert a katalán együttes, egyúttal bebiztosította (a Juventusszal együtt) a továbbjutását.

H-csoport

A kvartett rangadóján a PSG hamar megszerezte a vezetést az RB Leipzig ellen, a 11. percben Neymar értékesített egy büntetőt, amelyet Gulácsi Péter kis híján elért, de nem tudott akkora bravúrt végrehajtani, mint az előző fordulóban Ángel Di Maríával szemben.

A folytatásban átvette az irányítást a Lipcse és egymás után alakította ki a helyzeteket, a PSG pedig szinte csak kontrákból veszélyeztetett. Az egyenlítés viszont nem jött össze a német csapatnak, amelybe Willi Orbán a 63. percben csereként állt be.

A Manchester United hamar megmutatta, hogy szeretné kiköszörülni a csorbát az előző körbeli, Basaksehir elleni vereség miatt. Ole Gunnar Solskjaer csapata a „visszavágón" már a hetedik percben betalált, egy szöglet után Bruno Fernandes a tizenhatos vonaláról kapásból bombázott a török kapuba. 

A 19. percben duplázni tudott a portugál középpályás, Alex Trelles beadását ugyanis pont a lába elé ejtette Mert Günol kapus, neki pedig csak be kellett passzolnia az ötösről az üres kapuba.

Körülbelül negyedórával később büntetőhöz jutott a United, Marcus Rashford kapott egy méretes bodicsekket a tizenhatoson belül, a tizenegyest ő maga értékesítette.
A második félidőben Deniz Türüç szépített a törökök részéről, aztán a hosszabbításban Daniel James góljával alakult ki a 4–1-es végeredmény. Sikerével 9 pontja van már a Manchesternek, a PSG-nek és a Lipcsének 6-6, a Basaksehirnek pedig 3.

Bajnokok Ligája csoportkör, 4. forduló:

E-csoport
Krasznodar–Sevilla 1–2 (0–1)
Rennes–Chelsea 1–2 (0–1)

F-csoport
Borussia Dortmund–Club Brugge 3–0 (2–0)
Lazio–Zenit Szentpétervár 3–1 (2–1)

G-csoport
Juventus–Ferencváros 2–1 (1–1)
Dinamo Kijev–Barcelona 0–4 (0–0)

H-csoport
Manchester United–Basaksehir 4–1 (3–0)
Paris St. Germain–RB Leipzig 1–0 (1–0)