Telek András: A Fradi-szurkolók akkor is ünnepeltek, ha kikaptunk
További Bajnokok Ligája cikkek
A XIX. kerületben laktunk, ott nőttem fel, oda jártam iskolába is. Alsó tagozatos voltam, amikor egy iskolai focitornán néhány osztálytársammal együtt felfigyeltek ránk és lecsábítottak a Honvédhoz.
Mivel azonban mindannyian a Ferencvárosnak szurkoltunk, a pozitív visszajelzés után inkább úgy döntöttünk, hogy a Fradihoz jelentkezünk próbajátékra.
Így kezdődött minden. Már gyerekként is óriási megtiszteltetés volt a zöld-fehér klub mezét viselni, ráadásul remek társaságba kerültem, és a sikerek sem maradtak el. Hajdu Attilával ketten a válogatottig is eljutottunk, nagyon szép emlékeim vannak azokból az időkből.
Ez azonban még csak a kezdet volt, 1989-ben ugyanis felkerültem a nagycsapathoz!
Labdát már sokszor szedtem előtte az NB I-es meccseken, és több játékost is ismertem a keretből, Albert Flóri, Balogh Tonó, Nagy Zsolt, Szűcs Misi vagy éppen Wukovits Laci egy-két évvel előttem kapták meg a lehetőséget.
Velük, valamint a többi játékossal egy öltözőben ülni azonban maga volt a beteljesült álom. És hát a pályán sem lehetett ránk panasz, három bajnoki címet és négy Magyar Kupát nyertünk közösen.
Pályafutásom csúcsát viszont természetesen a Bajnokok Ligája-szereplés jelentette – alighanem rajtam kívül is így vannak vele még jó néhányan...
Tökéletes korban voltam, 25 évesen már megvolt a kellő tapasztalatom ahhoz, hogy ne ijedjek meg a világsztároktól, de még mindig fiatal voltam, így bennem volt a lendület, fizikailag és szellemileg is a topon éreztem magam.
A sorsolás után nem hittem volna, hogy pontot, pontokat szerzünk majd a csoportban. Ehhez képest nagy meglepetéseket okoztunk, égett bennünk a bizonyítási vágy, és szerencsére ez a pályán is többször nagyszerű teljesítményt hozott elő belőlünk. Minden mérkőzés felejthetetlen marad a számomra, de ha mégis választanom kellene, hogy melyik volt a legkedvesebb, akkor a Real Madrid elleni hazai 1–1-et mondanám.
Ami még nagyon megmaradt bennem, az az emberek és az ország szeretete, hatalmas támogatást kaptunk a szurkolóktól.
Megható volt az a hangulat, ami körülvett minket, még a vereségek után is úgy ünnepeltek minket a drukkerek,mintha nyertünk volna.
Illetve a felkészülésünk is emlékezetes volt: a Petneházy Lovasparkban, elzárva a külvilágtól, az akkori körülményekhez képest teljesen profi környezetben semmi másra nem kellett koncentrálnunk, csak a futballra és a meccsekre.
25 év elteltével sincs ez másként, mert bár a lehetőségek nyilván összehasonlíthatatlanok, most is csak a mérkőzések és a labdarúgás számít.
Márpedig a Ferencváros ezúttal is nagyszerűen szerepel, még ha az eredmények sajnos nem is alakultak jól, a mutatott játékra nem lehet panasz.
Bebizonyította a csapat, hogy igenis helye van a Bajnokok Ligája főtábláján.
Nagyon szurkolok, hogy a Torinóban mutatott teljesítményt át tudják menteni a fiúka Barcelona elleni összecsapásra is, és összejöjjön az a bravúr, amire már a Juventus ellen is rászolgáltak volna!
Hajrá Fradi!