A Bayern focizott, a PSG lőtte a gólokat a müncheni hóesésben
További Bajnokok Ligája cikkek
Bayern München–Paris Saint-Germain
A müncheni hóesésben hatalmas lendülettel kezdett a címvédő a tavalyi döntőbeli ellenfelével szemben, két perc alatt egy veszélyes lövésig és egy felső kapufáig is eljutott Hansi Flick csapata. Maxim Chupo-Moting lécet eltaláló csúsztatása után szépen hozta ki a labdát a PSG, Ángel Di María ugratta ki Neymart, aki előtt megnyílt a terület, rávezette a labdát a védőkre, majd lekészítette Kylian Mbappénak, aki 7 méterről nagy erővel lőtt, a labda pedig Manuel Neuer lábai között utat talált a kapuba.
Már-már őrült tempóra kapcsolt ezután a Bayern, Keylor Navasnak kis túlzással kétpercenként be kellett mutatnia egy bravúrt ahhoz, hogy őrizze csapata előnyét. A 11. percben Julian Draxler lesgólja törte meg a müncheni nyomást, de ezt követően folytatódott a Navas-show, amelybe néha Marquinhos is beszállt egy-egy nagy mentéssel.
Sőt, a párizsiak kapitánya a túloldalon is megvillant: Chupo-Moting kifejelt labdáját Neymar tökéletesen ívelte vissza ballal, a brazil védő pedig teljesen egyedül maradt Neuerrel szemben és higgadtan értékesítette a ziccert, 0–2 a 28. percben!
„Apró" szépséghiba, hogy Marquinhos megsérült a gólnál, és le kellett cserélni.
Érdekesség, hogy Neymar 2013-ban mutatkozott be a BL-ben és ez volt a 25. gólpassza, nála többet senki sem adott azóta.
Nem omlott össze a Bayern, kilenc perccel később ugyanis érkezett a szépítés Chupo-Moting révén, aki Benjamin Pavard remek beívelését fejelte a kapuba. Ez volt a németek 13. (!) lövési kísérlete. A maradék hat percben már csak Thomas Müller veszélyeztetett, egygólos párizsi vezetéssel végződött a szezon egyik legjobb félideje.
A második játékrész elején cseppet sem hagyott alább az iram, először a PSG előtt adódott ziccer, majd jött két Bayern-helyzet, de Navas továbbra is extázisban védett.
A 60. percben viszont már ő sem tudott hárítani, Joshua Kimmich jobb oldali szabadrúgását Müller csúsztatta a jobb sarokba, egyenlített a címvédő.
Akár azt is lehetett volna gondolni, hogy innentől a Bayern bedarálja a teljesen alárendelt szerepet játszó PSG-t, de nem így történt. Alig telt el nyolc perc, amikor Mbappé ismét megvillant: Di María indítása után a tizenhatoson belül lelassított, kivárt egy ütemet, majd Jérome Boateng lábai között a rövid alsóba lőtt.
Minden maradék erejét mozgósította a Bayern, hogy legalább egy döntetlent ki tudjon harcolni a visszavágóra, de a helyzetkihasználás az egész mérkőzésen csődöt mondott. Futószalagon jöttek a lehetőségek, főleg az utolsó tíz percben, amikor szinte felborult a pálya, de az egyenlítés elmaradt.
A találkozó végére a müncheniek elérték a 31 kapura lövési kísérletet, de ezekből csak két gólt tudtak szerezni, így a Paris Saint–Germain 3–2-re nyert, Hansi Flick pedig elveszítette veretlenségét a Bajnokok Ligájában.
FC Porto–Chelsea
Sevillában (ahol mindkét mérkőzést játsszák ebben a párharcban) közel sem volt annyira eseménydús az első félidő, mint Németországban. Ugyan a Chelsea birtokolta többet a labdát, de a portugálok játszottak veszélyesebben, Thomas Tuchel együttesének az első félórában még csak lövési kísérlete sem volt.
Az első viszont azonnal a vezetést jelentette: türelmesen járatták a labdát a „vendégek", Jorginho adott egy passzt Mason Mountnak, aki szenzációs labdaátvételével azonnal tisztára játszotta magát, majd jobbról, 15 méterről kilőtte a hosszú alsót.
Ezzel ő lett a legfiatalabb Chelsea-játékos, aki eredményes tudott lenni a BL egyenes kieséses szakaszában.
A Porto próbált továbbra is támadásban maradni, de nem sikerült bevennie Édouard Mendy kapuját az első 45 percben.
A második félidőben szintén a Porto volt kezdeményezőbb, de Mendy vagy a londoniak védelme mindig résen volt, esetleg a befejezésbe csúszott hiba. A hajrában aztán nagyot lépett a továbbjutás felé a Chelsea, ugyanis a 84. percben Christian Pulisic még a kapufát találta el, egy perccel később viszont Ben Chilwell kihasznált egy védelmi hibát, a megszerzett labdával pedig szinte begyalogolt a kapuig, ezzel pedig a végeredményt is beállította.
BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Bayern München (német)–Paris Saint-Germain (francia) 2–3 (1–2)
Gólszerzők: Chupo-Moting (37.), Müller (60.), illetve Mbappé (3., 68.), Marquinhos (28.)
FC Porto (portugál)–Chelsea (angol) 0–2 (0–1)
Gólszerzők: Mount (32.), Chilwell (85.)