Sára, Márió
-4 °C
5 °C

A PSG kinevezte új vezetőedzőjét

2021.01.02. 16:16

A francia élvonalbeli Paris Saint-Germain labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy Mauricio Pochettino lett a klub új vezetőedzője.

Ahogy arról beszámoltunk, a PSG kedden közölte, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Thomas Tuchellel, akivel együtt stábja – Lőw Zsolt másodedzővel – is távozott. A nemzetközi sportsajtó több nevet is bedobott a párizsi csapattal kapcsolatban, de Mauricio Pochettino tűnt a befutónak. Szombaton bejelentették, hogy az argentin szakember aláírta másfél évre szóló kontraktusát, amelyet opciós joggal egy évvel meghosszabbíthatnak.

Pochettino játékosként két évet töltött a PSG-nél, amelynek csapatkapitánya is volt. Edzői karrierjét az Espanyolnál kezdte, majd a Southamptonnál töltött egy éve után 2014-ben került a Tottenhamhez. A londoni klubnál 5 évig dolgozott, 2019 novemberében távozott – azóta nem volt csapata.

Az argentin vezetőedzővel stábja, Jesús Pérez és Miguel D’Agostino is érkezik Párizsba, valamint fia, Sebastiano Pochettino szintén munkát kap a klubnál. Pochettino vasárnap tartja meg első edzését a Camp des Loges-ban, majd szerdán, a Saint-Étienne elleni idegenbeli bajnokin mutatkozhat be.