
Solskjaer: Én vagyok a megfelelő ember erre a munkára

A Manchester United labdarúgócsapatát irányító Ole Gunnar Solskjaer szerint az együttes utóbbi hónapokban mutatott teljesítménye bebizonyította, hogy ő a megfelelő ember a vezetőedzői feladatokra.
A norvég szakember a Fulhammel szembeni szerdai bajnoki mérkőzés előtt azt mondta, bízik abban, hogy sikerült bebizonyítania, hogy előrelépett vele a klub.
Személy szerint a kezdetektől fogva erős támogatást éreztem a vezetők irányából, akik végig mögöttem álltak. Nem az első helyre nehéz odakerülni, hanem ottmaradni kihívás
– mondta Solskjaer, akinek ha legyőzi csapata a Fulhamet, visszaveszi a vezetést a Premier League-ben.
A norvég vezetőedző sok kritikát kapott az elmúlt két évben, ám a manchesteriek immár 12 bajnoki óta veretlenek, idegenben pedig 16 PL-mérkőzést számlál vereség nélküli sorozatuk.
(MTI)
(Borítókép: Clive Brunskill / Getty Images Hungary)
