Történelmi, kilencgólos győzelmet aratott az MU a Premier League-ben
A találkozó már a második percben eldőlt,
ekkor ugyanis kezdőként az első Premier League mérkőzését játszó 19 éves Alexandre Jankewitz brutális belépője Scott McTominaynek egyből piros lapot ért.
Az MU már az első félidőben kihasználta emberelőnyét és már a szünetben 4–0-ra vezetett Aaron Wan-Bissaka, Marcus Rashford, Edison Cavani találataianak, valamint egy öngólnak köszönhetően.
A második játékrészben sokáig nem változott az eredmény, a 69. percben aztán Anthony Martial is betalált, két perccel később pedig Mctominay góljával már 6–0 volt az állás. A hajrában aztán egy érdekes játékvezetői ítélet és újabb SOTON-kiállítás teljesen kilátástalan helyzetbe hozta a vendégeket,
a manchesteriek pedig Bruno Fernandes büntetőjével, Martial újabb góljával és a hosszabbításban esett Daniel James találattal PL-rekordnak számító, 9–0-s győzelmet arattak.
Korábban a United 1995-ben az Ipscwichet verte ugyanilyen különbséggel, a Leicester City pedig 2019 októberében éppen a Southampton otthonában nyert szintén 9–0-ra.
(Borítókép: Phil Noble/AFP)