A keret összértéke: 1,12 milliárd euró
Újabb egy pont a differencia, ezúttal az angol bajnok, és két évvel ezelőtti BL-győztes következik. No itt a forma finoman szólva nem meggyőző, kevésbé finoman pedig pocsék. A gárda egymás után három bajnokit bukott el, a 2020-as évet élen záró Mersey-parti csapat pedig karácsony óta két győzelemmel, három döntetlennel és öt vereséggel áll, így csupán a hatodik helyen található – Jürgen Klopp már le is mondott a bajnoki címről.
Az FA-kupában a Manchester United búcsúztatta a csapatot, a Ligakupában az Arsenal, így már csak a BL maradt, ahol az Atalantát és az Ajaxot megelőzve lett első az együttes.
Az alapállapotban a világ egyik legerősebb keretével bíró – Mohamed Szalah, Sadio Mané (120 millió) és Trent Alexander-Arnold (110) révén három 100 milliós játékost is a keretében tudó – gárda védelme Virgil van Dijk nélkül azért bőven sebezhető, a sokáig biztos pont Alisson is egyre többet hibázik.
Ugyanakkor a Liverpool elég sokszor bebizonyította már, hogy sosem szabad lebecsülni, mert bármilyen nehéz helyzetből képes feltámadni a Bajnokok Ligájában...
Rovataink a Facebookon