Zoltán
-4 °C
9 °C

A Porto a Juventust, Haaland a Sevillát győzte le

000 9397K4
2021.02.17. 22:59
Szerdán este újabb két mérkőzéssel folytatódott a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza: a Juventus a Porto, a Dortmund a Sevilla otthonába látogatott a nyolcaddöntőben. Mindkét mérkőzésen borult a papírforma, a portugálok 2–1-re, a Bundesligában botladozó németek pedig 3–2-re nyertek, így ők várhatják előnyből a visszavágókat.

Porto–Juventus 2–1 (1–0)

A vendégek kezdőjéből ezúttal kimaradt Álvaro Morata és Paolo Dybala, ott volt viszont természetesen Cristiano Ronaldo.

A portugál klasszis azonban csapattársaival együtt megrökönyödve figyelhette, ahogy a Wojciech Szczesny és Rodrigo Bentancur már a 2. percben összeügyetlenkedte a hazaiak vezető gólját: 

a kapus és a védő 16-oson belüli passzolgatását Mehdi Taremi zavarta meg, olyannyira, hogy egy rövid hazaadás utáni mentési kísérlet bepattant róla a kapuba.

Az iráni támadó először kezdett a BL-ben, gyorsan meghálálta a bizalmat.

A találat megnyugtatta Sergio Conceicao együttesét, a Juvét pedig érezhetően megzavarta, az első negyedórában nem is tudtak helyzetet kialakítani. Sőt, hátul a 22. percben majdnem a második gólt is összehozták: Szczesny adta el a labdát, Sergio Oliveira lövésébe Alex Sandro vetődött bele, amely nem sokkal a bal kapufa mellett/felett hagyta el a játékteret.

A folytatás legfontosabb mozzanata Giorgio Chiellini sérülése volt, a csapatkapitányt le kellett cserélni, Meril Demiral váltotta, ez viszont nem ígért sok jót az amúgy is bizonytalankodó védelemnek. 

A félidő legszebb jelenete a 41. percben történt, Adrien Rabiot ollózva próbált gólt szerezni, Agustín Marchesín azonban látványos védéssel hárított.

Szünet után viszont jött az újabb sokk Andrea Pirlo csapatának. 

Gyakorlatilag a középkezdésből vezetett támadás végén Moussa Maregának még arra is volt ideje, hogy átvegye Wilson Manafa jobbról érkező centerezését, mielőtt a Juventus kapujába passzolt.

Az 52. percben aztán nemhogy a meccs megnyerése, de a továbbjutás felé is óriási lépést tehetett volna a Porto: Oliveira vezethette zavartalanul a labdát a félpályáról indulva, mire észbe kaptak volna a vendégek, hogy illene kilépni rá, szinte ziccerben lőhetett, Szczesnyi azonban védett.

Az átütőerő viszont továbbra sem volt meg a torinóiakban, Pirlo így beküldte Moratát. Ám a betömörülő védelem ellen ő sem tudott mit kezdeni, kósza átlövéseken kívül nem igazán lehetett feljegyezni Juventus lehetőséget.

A 76. percig kellett várni az első igazán komoly vendég helyzetre, Morata azonban a rövidet jól záró Marchesínbe lőtt – ráadásul mint később kiderült, lesen állt a passz pillanatában.

A 82. percben aztán összejött a szépítés, Rabiot a második hullámban érkező Federico Chiesa elé tálalt, aki kapásból a hosszú sarokba belsőzött.

Bár a hajrában mindent egy lapra feltéve támadott az egyenlítésért a Juve, nem jött össze – Ronaldo a 94. percben még egy tizenegyest számonkért a játékvezetőn –, így a három hét múlva esedékes visszavágón kell kiharcolnia a továbbjutást. 

Sevilla–Dortmund 2–3 (1–3)

A másik mérkőzésen a spanyol együttes az első perctől magához ragadta a kezdeményezést és a hetedikben ha némi szerencsével, de a vezetést is megszerezte. 

Suso kapott labdát 17 méterrel szemben a kaputól, majd egy lövőcsel után tüzelt, a labda pedig megpattant a blokkolni igyekvő Mats Hummelsen, Marwin Hitznek így esélye sem volt a hárításra.

A vendégek próbáltak gyorsan válaszolni, több ígéretes próbálkozásuk is volt a folytatásban és a 19. percben össze is jött az egyenlítés. 

Mahmoud Dahoud indult meg középen egy ritmusváltással, majd 18 méterről remekül lőtte ki a kapu bal oldalát.

Sőt, nem sokkal később már a németeknél volt az előny! 

Erling Haaland szólója után Jadon Sanchóhoz passzolt, aki egyből a norvég elé pörgetett, ő pedig bevetődve szerezte meg a dortmundiak második gólját.

A 34. percben egy távoli lövéssel Haaland kis híján duplázott, ám Yassine Bono nagy bravúrral kitornázta a léc alól a próbálkozást. 

Ami viszont késik, nem múlik, közvetlenül a szünet előtt egy nagy védelmi hiba és egy mintaszerű kontra végén megszületett a norvég második, a Borussia harmadik találata.

Félidőben egy helyen változtatott Julen Lopetegui, Ivan Rakitic-et Nemanja Gudelj váltotta. A 60. percig azonban gyakorlatilag semmilyen veszélyt nem jelentett a Sevilla a Dortmund kapujára, így a spanyol mester hármas cserét eszközölt: Luuk de Jong, Munir El Haddadi és Oliver Torres érkezett.

Ez életet lehelt a sevillai támadójátékba, olyannyira, hogy Óscar Rodriguez kapufájánál már nagyon közel járt a szépítéshez a csapat, amely végül a 84. percben össze is jött: 

de Jong épp az imént említett spanyol középpályás szabadrúgását lőtte a kapuba.

Ennél többre viszont már nem futotta az erejükből, így a Dortmund várhatja kedvezőbb helyzetből a visszavágót. 

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Porto–Juventus 2–1 (1–0)
gólszerzők: Taremi (2.), Marega (64.), illetve Chiesa (82.)

Sevilla–Dortmund 2–3 (1–3)
gólszerzők: Suso (7.), de Jong (84.), illetve Haaland (27., 43.), Dahoud (19.)

(Borítókép: Cristina Quicler/AFP)