Jótékony célra kért autogramot Haalandtól a partjelző
A román partjelző, Octavian Sovre a lefújást követően, az öltözőfolyosón megkérte a német klub norvég sztárcsatárát, hogy írjon alá neki egy sárga lapot, és – bár a helyzet egyáltalán nem volt szokványos – a 20 évesökön elárulta, hogy régóta gyűjt aláírásokat különböző sportolóktól – jelenleg nagyjából 250-nél tart –, és az eladásukból befolyó összeget egy autistákat támogató szervezetnek ajánlja fel.
Az SOS Autism vezetője, Simona Zlibut a gsp.ro portálnak elmondta, nagyon hálásak a bírónak a segítségért, amely nélkül nem tudnának működni.
Sovre közölte, hogy Lionel Messitől kilenc autogramot kapott, amikor tudatta az argentin sztárral, hogy jótékony célra kér tőle aláírást.
Az UEFA szerint ugyanakkor elfogadhatatlan és méltatlan, hogy a mérkőzések hivatalos személyei aláírást kérjenek a futballistáktól, és ezt a véleményét – Roberto Rosettinek, a játékvezetői bizottság vezetőjének levelén keresztül – közölte is a bírói csapatokkal.
Az UEFA törekvése az, hogy önöket ugyanúgy tiszteljék, mint a játékosokat, és önök segítik ezt a törekvést azzal, hogy sportosak, tisztelettudóak és profik" - írta Rosetti. "Ha azt akarják, hogy ugyanúgy tiszteljék önöket, mint a játékosokat, miért kérnének autogramot vagy egy mezt? Ők is kérnek önöktől? Ez egyszerűen elfogadhatatlan, ez méltóság kérdése. És ne feledkezzünk meg az UEFA-mérkőzéseken működő televíziós kamerákról: ezek mindent láttatnak.
A keddi negyeddöntős összecsapást a City nyerte 2–1-re.
(Borítókép: Paul Ellis/AFP)
(MTI)