Szervác, Imola
12 °C
18 °C

Szuperliga sokkolta a futballvilágot, ez történt azóta

psg bayern
2021.04.19. 21:45

Vasárnap délután jött a hír, ami biztos volt, hogy megrázza a futballvilágot, miszerint közel az Európai Szuperliga bejelentése, de azt talán még a forrás New York Timesnál sem sejthették, hogy ilyen hamar tettek követik az elképzeléseket.

Történt ugyanis, hogy az éj leple alatt 12 európai topegyüttes, az angol Arsenal, Chelsea, Liverpool, Manchester City, Manchester United, Tottenham hatos, a spanyol Atlético Madrid, Barcelona, Real Madrid trió, valamint az olasz Inter, Juventus, Milan hármas bejelentette a Szuperliga megalapítását. Arról, hogy mik voltak az eseményt kiváltó, és felgyorsító okok, hogy hogyan épülhet fel az új liga és milyen lenne a lebonyolítás, ezen cikkünkben részleteztük. 

A gigászok törekvése finoman szólva sem aratott osztatlan sikert, Boris Johnson brit miniszterelnök, Emmanuel Macron francia köztársasági elnök, és még Orbán Viktor magyar miniszterelnök is tiltakozását fejezte ki. 

Neves korábbi angol futballisták ugyanúgy elhatárolódtak a leginkább kapzsisággal vádolt elképzeléstől, de még a PL-hatos szurkolótáborai is éles kritikákkal illették kedvenc klubjaikat, az Arsenalnál a sportintézmény haláláról, a Chelsea-nél végső árulásról beszéltek. 

Meg nem erősített hírek szerint a kupadöntő előtt álló Tottenhamtől José Mourinho azért távozott, mert a Szuperliga bejelentésének hatására nem volt hajlandó edzést vezényelni a londoniaknak. 

Ezt követően mindenhol a lehetséges szankciókkal kezdtek el foglalkozni, ezek közé pedig a különböző kizárások mellett az is felvetődött, hogy a szakadárokat megfosztják nemzetközi trófeáiktól.

Az ESL-tagok hétfő kora délután tárgyalásra hívták az Európai (UEFA) és Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget (FIFA), hangsúlyozva, hogy nem a Bajnokok Ligája és az Európa-liga lecserélése a céljuk, hanem, hogy ezek mellett létezzen a Szuperliga.

A szövetségek az országok szervezeteivel viszont büntetéseket helyeztek kilátásba, az olasz Repubblica pedig már arról számolt be, hogy az Atalanta, a Cagliari és a Verona kérvényezte az Inter, Juventus, Milan hármas kizárását a Serie A-ból. 

Még mindig csak 15 óra magasságában jártunk, amikor az UEFA-elnök Aleksander Ceferin drasztikus bejelentést tett: a Szuperligában induló klubok játékosai nem szerepelhetnek a nemzeti válogatottakban! 

Ezzel együtt az európai szövetség elfogadta a BL-reformokat, miszerint 2024-től a jelenlegi 32 helyett 36 gárda szerepel majd a kupasorozatban, a négycsapatos csoportokat egy nagy tabella váltja fel, így a jelenlegi hat helyett tíz találkozót játszik minden résztvevő különböző ellenfelekkel. A pontos lebonyolításról itt írtunk. 

A Manchester United korábbi sikeredzője, Sir Alex Ferguson szerint a „szakadár” együttesek az európai klubfutball hetvenéves történelmével mennek szembe, de Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München vezérigazgatója sem éppen támogatólag lépett fel. 

Dénes Ferenc sportközgazdász véleményét az Európai Szuperligáról ide kattintva olvashatja el. 

Hétfő estére aztán jött az újabb szankcióval kapcsolatos hír, mégpedig, hogy a még futó idényből is kizárhatják az ESL-alapítókat, így a Bajnokok Ligája jelenlegi elődöntőjéből a Chelsea-t, a Manchester Cityt és a Real Madridot is, ezzel pedig ennek bekövetkeztével a PSG lenne az egyedül versenyben maradt gárda – igaz, a péntekre várt bejelentés hozhatja a mezőny alternatív feltöltését is, hiszen Jesper Möller, az UEFA végrehajtó bizottságának tagja ezt a kérdést a levegőben hagyta. 

Ki lesznek zárva és arra számítok, hogy ez pénteken megtörténik, aztán meglátjuk, hogyan fejezzük be a BL-t

– mondta Jesper Möller a dán DR-nek.

Az biztos, hogy a sztorinak lesz még folytatása...

Ön szerint jó ötlet az Európai Szuperliga?

  • 15378
    Nem
  • 10587
    Igen
  • 7626
    Most még nem tudom eldönteni



(Borítókép: A Bayern és a PSG játékosai a negyeddöntő után – Franck Fife / AFP)