Szervác, Imola
12 °C
18 °C

A Szuperliga alapítói tárgyalásra hívták a FIFA-t és az UEFA-t

000 98B33F
2021.04.19. 14:28
Az Európai Szuperliga (ESL) 12 alapító klubja tárgyalásra hívta az Európai (UEFA) és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA).

A Gianni Infantino FIFA- és Aleksander Ceferin UEFA-elnöknek küldött levélben az ESL arról tájékoztatta a két sportvezetőt, hogy jogi lépések történtek az új szervezet megvédése érdekében, egyúttal sürgős tárgyalásra hívja mindkettőjüket, hogy közösen megvitassák az új versenysorozat részleteit, és hogy az miképpen illeszthető a futball gazdasági rendszerébe.

Nem arra törekszünk, hogy a Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát lecseréljük, hanem hogy versenyezzünk azokkal, és hogy ezek mellett létezzünk

– olvasható a levélben.

A Szuperligát hat angol – Manchester United, Arsenal, Liverpool, Tottenham Hotspur, Chelsea, Manchester City –, három olasz – Juventus, AC Milan, Internazionale – és három spanyol  Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid  sztárklub hozta létre, elsőszámú vezetője pedig Florentino Perez, a Real Madrid elnöke lett. Az UEFA és a FIFA egyaránt élesen kritizálta a Szuperliga életre hívását és súlyos szankciókat helyezett kilátásba.

A húszcsapatos sorozatnak 15 állandó résztvevője lenne, további öt együttes pedig az előző szezon eredményei alapján csatlakozhatna.

A mérkőzéseket hétköznap rendeznék, így a résztvevő klubok ugyanúgy szerepelnének a nemzeti bajnokságokban. A tervek szerint jövő augusztusban két tízcsapatos csoportban kezdődnének a küzdelmek, minden gárda kétszer – otthon és idegenben  találkozna valamennyi riválisával, az első három egyenesen a negyeddöntőbe jutna, míg a negyedik és ötödik helyezettek egymással küzdenének meg a fennmaradó két helyért. Onnantól oda-visszavágós alapon folytatódna a sorozat, majd május végén semleges helyszínen tartanák a döntőt.

Az olasz Repubblica szerint az Atalanta, a Cagliari és a Verona is kérvényezte a Serie A-nál a Milan, az Inter és a Juventus azonnali kizárását az olasz bajnokságból az Európai Szuperligában való szerepvállalás miatt.

(Borítókép: Franck Fife / AFP)

(MTI)