Botond, Mózes
11 °C
21 °C

Csányi Sándor szerint ez dönthet a szuperligás klubok sikerességéről

GettyImages-1040896576
2021.04.20. 07:51
A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke úgy látja, több oka is van annak, hogy 12 európai topklub megalapította az Európai Szuperligát. Csányi Sándor szerint ugyanakkor a nyári Európa-bajnokságot nem veszélyezteti a most kialakult helyzet.

Amióta a Bajnokok Ligája elindult, a nagy klubok évről évre javították a pozícióikat, sőt most, a ma elfogadott új rendszerrel is javították volna… Úgy látszik azonban, hogy ez már nem volt elég nekik

– fogalmazott a Nemzeti Sportnak Csányi Sándor, az Európai Labdarúgó-szövetség és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség alelnöke. Az UEFA végrehajtó bizottsága hétfőn döntött arról, hogy megreformálja a Bajnokok Ligáját, az újítások pedig 2024-ben lépnek életbe.

A kiválásnak több oka van. Egyrészt a klubok egy részének nehéz pénzügyi helyzete, amelybe főleg a játékosok irreális fizetései révén sodródtak, s amelyet tovább nehezített a pandémia. Másrészt sok pénz jelent meg a piacon, kevés a jó befektetési lehetőség, és a Szuperliga most annak tűnik. Ráadásul a pénznek dolgoznia kell, alighanem ezért indulna a sorozat már az idén augusztusban az eredeti, 2022-es tervek helyett

– mondta az MLSZ-elnök, aki jelenleg is Montreux-ben van, az UEFA kongresszusán.

És leginkább az dönti majd el a kérdést, hogy sikeresek lesznek-e a Szuperligába tömörülő klubok, hogy maradhatnak-e a nemzeti bajnokságokban, különös tekintettel a hat Premier League-csapatra. Ha nem maradhatnak, az nagy érvágás lesz, és pénzügyileg már nem feltétlenül éri meg nekik, hiszen a PL-ben önmagában hasonló nagyságrendű pénz mozog, mint a tervezett Szuperligában.

Csányi Sándor szerint a tavalyról idén nyárra halasztott Európa-bajnokságot nem befolyásolja a szuperliga.

Az Eb-t nem veszélyezteti a most kialakult helyzet, de a katari világbajnokságot talán már igen

– nyilatkozta a sportvezető az NS-nek arra reflektálva, hogy az UEFA korábban megfenyegette a klubokat, hogy a Szuperligában pályára lépő játékosok nem szerepelhetnek az Eb-n.

Más tapasztalattal, más sportkultúrából érkeztek az európai topklubok legújabb tulajdonosai, így egészen másként látják a labdarúgás lehetőségeit is. Fontos ugyanakkor, hogy a legjobb német és francia klubok távol tartják magukat a kezdeményezéstől.

Ön szerint jó ötlet az Európai Szuperliga?

  • 15379
    Nem
  • 10587
    Igen
  • 7626
    Most még nem tudom eldönteni

(Borítókép:  Picture alliance / Getty Images Hungary)