Ferenc
10 °C
29 °C

A Schalke játékosai eldönthetik, játszanak-e a hátralévő meccseken

schalke
2021.04.23. 12:56

A már biztos kieső Schalke 04 játékosai a keddi szurkolói támadások miatt maguk dönthetik el, hogy pályára lépnek-e a német labdarúgó-bajnokság hátralévő négy fordulójában.

El tudom fogadni, ha valaki nem akar a Schalkéban játszani a hátralévő négy meccsen

– mondta Peter Knäbel, a klub vezetőségének tagja. Hozzátette, négyszemközt beszélgetnek a futballistákkal, és felajánlják nekik a segítségüket.

A mindössze két győzelemmel rendelkező sereghajtó kedden 1–0-ra kikapott az Arminia Bielefeld otthonában, ezzel vált biztossá a kiesése. Miután a csapat visszautazott Gelsenkirchenbe, a stadionnál a játékosok összetalálkoztak több száz szurkolóval, akik kérdőre vonták, megfenyegették őket, és a testi épségüket is veszélyeztették.

A hétszeres bajnok Schalke 04 története során negyedik alkalommal esett ki a német élvonalból, legutóbb 1988-ban volt erre példa. Bajnokságot 1958 óta nem tudott nyerni a csapat, ám az elmúlt évtizedekben meghatározó együttese volt a Bundesligának, 2018-ban például a második helyen végzett.

A Schalkénak a mostani hétvégén nem lesz meccse, mivel Dárdai Pál vezetőedző együttese, a bennmaradásért küzdő Hertha BSC koronavírusos esetek miatt karanténban van.

(MTI)

Borítókép: Wolfgang Rattay / AFP