Mihály
2 °C
16 °C

Guardiola történelmet írt, a City kisajátította a Ligakupát

2021.04.25. 19:27
A Manchester City 1–0-ra legyőzte a Tottenham Hotspur csapatát az angol Ligakupa fináléjában, amit 8000 néző előtt rendeztek a Wembleyben.

Mindkét csapat számára meglehetősén eseménydús volt ez a hét, hiszen a City és a Spurs is belépett az Európai Szuperligába, amely aztán szerdára atomjaira hullott. A City volt az első, amely hivatalosan otthagyta a projektet, ezzel szemben a Tottenhamnél a pletykák szerint azért menesztették hétfőn José Mourinhót, mert nem volt hajlandó edzést tartani a játékosoknak.

A helyét a mindössze 29 éves Ryan Mason vette át, akinek élete második edzői tétmeccsén máris Pep Guardiolával kellett farkasszemet néznie.

Az első félidőben óriási fölényben játszott a Manchester City, Raheem Sterlingnek, Phil Fodennek és Joao Cancelónak is akadtak komoly helyzetei, Hugo Lloris azonban mindig résen volt, illetve egyszer a kapufa is megmentette. 

A második játékrészben Guardiola együttese ugyanúgy dominált, mint az elsőben, a Tottenham kontrákra próbált berendezkedni, a legígéretesebb lehetőséget azonban Pierre-Emile Höjbjerg elrontotta. Sokáig úgy tűnt, hogy a Spurs kibekkeli a teljes játékidőt, de a 82. percben Kevin De Bruyne bal oldali szabadrúgására jó ütemben robbant be Aymeric Laporte, aki megszerezte a vezetést csapatának. 

A Tottenham nem tudott újítani a kapott gól után, a ráadásban pedig Rijad Mahrez is betalált, ám les miatt nem adták meg a gólt.

Az eredmény már nem változott, ezzel Guardiola és a Manchester City sorozatban negyedszer nyerte meg a Ligakupát, míg a Tottenham 2015 után ismét egy vesztes döntőt tud csak felmutatni.

Guardiola pedig történelmet írt, ő lett az első menedzser, aki egymás után négy alkalommal tudta megnyerni ezt a sorozatot.

Végeredmény:
Manchester City–Tottenham Hotspur 1–0 (0–0)