Nem indulhatnak a szuperligás csapatok az olasz bajnoksgában

000 8YA8YF
2021.04.26. 20:25
Nem indulhatnak az olasz labdarúgó-bajnokságban azok a csapatok, amelyek olyan versenyrendszerben is szerepelnek, amely sem az európai (UEFA), sem a nemzetközi szövetség (FIFA) égisze alá nem tartozik.

Ezt Gabriele Gravina, az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) elnöke jelentette ki, aki ezzel a Serie A történetének két legeredményesebb csapatára, a jelenleg is címvédő Juventusra, valamint az AC Milanra utalt, melyek még hivatalosan nem léptek ki az Európai Szuperligából.

A sportvezető hozzátette, június 21-ig kell jelezniük a kluboknak, melyik ligában szeretnének indulni, amennyiben fenntartják álláspontjukat, akkor elveszítik az olaszországi licencüket.

A húszcsapatosra tervezett Európai Szuperliga alapítói között hat angol, továbbá három-három olasz és spanyol klub volt, ugyanakkor a tervet a legfelsőbb politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi és az európai szövetség részéről is széleskörű ellenérzés fogadta. Szurkolói csoportok szintén éles kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal szemben.

Ezek hatására elsőként múlt kedden este a Manchester City jelentette be hivatalosan, hogy visszalép a szerepléstől, majd szerda hajnalban a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből. 

SZERDA DÉLUTÁNRA AZ ATLÉTICO MADRID ÉS AZ INTERNAZIONALE LÉPETT VISSZA, AZ AC MILAN PEDIG JELEZTE, HOGY MEGÉRTETTE A KRITIKÁKAT ÉS HASONLÓAN TESZ, MÍG A JUVENTUS EKKOR MÁR AZ ESL MEGVALÓSÍTÁSÁT BIZONYTALANNAK ÉRTÉKELTE.

Az alapítóklubok közül így csak az FC Barcelona és a Real Madrid nem változtatott hivatalosan az álláspontján a Szuperligát illetően, amelynek a tervek szerint 15 állandó, illetve öt további résztvevője lett volna.

(Borítókép: Miguel Medina / AFP)

(MTI)



  • Bérelnék
  • Bankszámla