Mihály
2 °C
16 °C

Négy fordulóval a vége előtt bajnok lett az Inter

2021.05.02. 16:54
Az Atalanta 1–1-es döntetlent játszott a Sassuolo otthonában a Serie A 34. fordulójában, ezzel eldőlt, hogy az Internazionale a 2020–21-es szezon bajnoka.

A milánói kék-feketék szombaton 2–0-ra nyertek a Crotone vendégeként, amivel 82 pontjuk van a bajnokságban, a második helyezett Atalantának pedig 68 volt a Sassuolo elleni találkozó előtt, azaz mindenképp nyernie kellett a csapatnak ahhoz, hogy matematikailag nyílt maradjon a verseny.

Nem indult jól Gian Piero Gasperini csapata számára a mérkőzés, a 23. percben ugyanis Pierluigi Gollini kapus piros lapot kapott. Ennek ellenére az Atalanta szerzett vezetést Robin Gosens révén a 32. percben, a hazaiak viszont az 55. percben egalizáltak.

Sőt nem sokkal később a vezetést is megszerezték, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt, miután videós segítséget is igénybe vett. A 75. percben aztán a Sassuolo is megfogyatkozott, Luis Muriel pedig büntetőt rúghatott, azonban kihagyta, így az Atalanta végül nem tudta megszerezni a győzelmet.

Mivel a csapat lemaradása négy fordulóval a vége előtt 13 pontra nőtt, így az Inter megszerezte története 19. scudettóját (2010 óta az elsőt), egyúttal megszakította a Juventus kilenc éve tartó hegemóniáját.

Eredmények, Serie A, 34. forduló:
Lazio–Genoa 4–3
Bologna–Fiorentina 3–3
Napoli–Cagliari 1–1
Sassuolo–Atalanta 1–1
Udinese–Juventus 1–2
Sampdoria–AS Roma 2–0

A bajnokság állása: 1. Internazionale 82 pont (már bajnok), 2. Atalanta 69 pont, 3. Juventus 69 pont, 4. AC Milan 69 pont, 5. Napoli 67 pont.