Erik, Alexandra
8 °C
18 °C

Bajnoki cím szenvedés helyett? Hívja Contét!

GettyImages-1232522170
2021.05.03. 06:00
Szenved a nagy múltú együttesed, és szeretnéd, ha rögvest feltámasztanák? A bajnoki döcögés helyett instant aranyérmet szeretnél? Válaszd Antonio Contét! Akár ez is lehetne az olasz tréner szakmai önéletrajzának összefoglalója, hiszen a Juventus és a Chelsea után az Intert is visszaültette a liga trónjára, de ezen kívül is szép eredményeket tud felmutatni együtteseivel. Ennek apropóján mutatjuk be a fekete-kékek sikeredzőjét.

Az 1969. július 31-én született Conte igen komoly labdarúgómúlttal büszkélkedhet, a leccei születésű középpályás 1991-ben hagyta el városát a Juventus kedvéért, ahol aztán ötször lett bajnok, egyszer kupagyőztes, négyszer Olasz Szuperkupa-győztes, de a nemzetközi porondon is remekeltek a torinóiak: nyertek Bajnokok Ligáját, UEFA-kupát és Interkontinentális Kupát is.

Az olasz válogatottban 20-szor léphetett pályára, tagja volt az 1994-es világbajnokságon és a 2000-es Európa-bajnokságon is döntőző – igaz, végül mindkétszer „csak” ezüstérmes squadra azzurrának.

Nem volt egy generációs tehetség, de intelligens, rendkívül sokat melózó középpályásként így is megnyerte a szurkolókat, taktikai és védőmunkája pedig kiemelkedőnek számított.

Két csapatot élvonalba vitt, de nem maradt

Az edzői karrierjét a Sienánál, majd az Arezzónál alapozó Conte 2007 végén került a Bari kispadjára, és bár az első idényében még csak stabil középcsapatként zárt együttese, a 2008–2009-es kiírást már megnyerte a Serie B-ben, így feljutott az élvonalba – a trénert pedig kevéssé sokkoló módon a bajnokság legjobb edzőjének választották meg.

A Serie A-t ugyanakkor már az Atalanta edzőjeként kezdhette meg, a bergamói kaland pedig hiába indult öt veretlen mérkőzéssel, ezt követően kilenc ütközetből hetet is elveszítettek a fekete-kékek (Conte pedig többször is összetűzésbe került az ingerült szurkolókkal), így hamar lapátra került. Ez együttesnek ezt követően sem ment jobban, a Livorno és a Siena társaságában a kiesőzónában zárt.

Érdekesség, hogy a kinevezése előtt már szóba hozták a Juventusszal, ő pedig nyíltan beszélt róla, hogy a „zebrák” trénere szeretne lenni a jövőben, és készen áll a feladatra, de korábbi csapata ekkor még Ciro Ferrarának adott lehetőséget.

Conte a bergamói kudarc után visszatért a Sienához, és épp az Atalanta mögött másodikként zárva feljuttatta együttesét a Serie A-ba, ám ezúttal sem maradt a helyén.

Vissza a trónra – de a menetelés fájó véget ért

Ekkor már megkapta az esélyt, hogy a Juventust irányíthassa. A rekordbajnok torinóiak az előző két idényt egyaránt hetedikként zárták, Contéval viszont veretlenül, 23 győzelem mellett 15 döntetlent felmutatva rögvest bajnokok lettek!

Innovatív, 3–5–2-es rendszerében két szélső védő kapott szerepet, belül két sokat robotoló középpályás mellett pedig több szabadság jutott hátravont irányítóként a hozzá hasonlóan 2011 nyarán érkező Andrea Pirlónak, aki a sikerek fő zálogaként tevékenykedett Torinóban (ezt edzőként egyelőre nem tudja hozni, de ez egy másik cikk témája lehet).

A következő idényben öt vereség is becsúszott ugyan, de ezzel együtt is több pontot (87) szerzett a Juventus, és megvédte címét, majd a 2013–2014-es kiírásban 102 pontot begyűjtve ért sorozatban harmadszor is a csúcsra.

Közte két Olasz Szuperkupa-siker is összejött, valamint egy BL-negyeddöntő és egy El-elődöntő, utóbbi különösen fájó búcsúval ért véget, hiszen a Benfica kiejtésével hazai pályán, Torinóban döntőzhetett volna az együttes, de a portugáliai 2–1-es vereségre csak egy gól nélküli döntetlen volt otthon a válasz.

Meglepő módon 2014 nyarán távozott az együttestől – noha még egy évig érvényes szerződése volt a klubnál –, mindhárom torinói idényét bajnokként és az Év legjobb edzőjének járó Panchini d'Oro-díj nyerteseként zárta.

Helyreállította az olasz válogatott renoméját

Nem sokkal később bejelentették az olasz válogatott új szövetségi kapitányaként. A squadra azzurra a 2006-os világbajnoki címe óta finoman szólva sem remekel a mundialokon, 2010-ben két pontot szerezve összességében a 26. helyen zárt, de Brazíliában is csak egy siker és a 22. helyezés jött össze (2018-ban pedig ki sem jutott). A 2014-es kudarc után a mieink számára is kellemes emléket nyújtó 2016-os Európa-bajnokság következett a válogatottak számára, az olaszok pedig meglepetésre simán megverték az egyik titkos favoritnak számító Belgiumot, így az utolsó körben az írek elleni zakó is belefért a csoportelsőséghez.

Arra sem sokan számítottak, hogy a 2008-as és a 2012-es kiírást (utóbbit épp az olaszok ellen) megnyerő spanyolok elleni nyolcaddöntőt sikerrel veszi az olasz csapat, amelyet végül csak a 2014-es világbajnok Németország tudott búcsúztatni, a tizenegyespárbaj kilencedik rúgópárosa után.

Azt már márciusban bejelentették, hogy az Európa-bajnokságot követően távozik a posztjáról, mivel szeretett volna visszatérni a klubfutball világába, áprilisban pedig már hivatalossá is vált, hogy hároméves szerződést kötött a Chelsea-vel.

Vissza a klubfutballba: a Chelsea-t is felemelte

Ahogyan a Juventusnál (bajnoki 7. helyek) és az olasz válogatottnál (világbajnoki 22. hely), a Chelsea-nél is egy finoman szólva sem topon lévő gárdát kellett átvennie, hiszen a címvédőként induló londoniak csupán a 10. helyen fejezték be a 2015–2016-os Premier League-kiírást.

Ez mondjuk abból a szempontból nem jött rosszul hősünk új együttesének, hogy az előző idényben tapasztalt többletterheléssel ellentétben a 2016–2017-es évadban csak a hazai sorozatokra kellett koncentrálnia.

Conte csapata három sikerrel kezdte a PL-idényt, de a következő három felvonáson (Swansea City, Liverpool, Arsenal) csupán egy pont jött össze, és a nyolcadik helyre csúszott az együttes. Ez sem törte meg a „kékeket”, a következő 13 bajnokit megnyerve kilencpontos előnnyel búcsúztatták a 2016-os évet (az olasz szakember sorozatban háromszor is a hónap menedzsere lett a PL-ben), végül pedig magabiztosan lettek bajnokok – igaz, az FA-kupa döntőjében az Arsenallal nem bírtak.

A 2016–2017-es idény számára is elhozta az elismerést, a PL legjobb menedzserének választották meg.

Az új évad nem indult fényesen, az Arsenal ellen tizenegyespárbajban bukott el a Chelsea a Szuperkupában, majd az első nyolc fordulóból háromszor is kikapott, és bár az ötödik helyről az év végére a második helyre mászott a gárda, január vége és április eleje között hét bajnokiból ötször is kikapott, így végül csak az ötödik lett. A BL-ben a Barcelona túl erős volt a nyolcaddöntőben, a Ligakupában az Arsenal az elődöntőben ismét mumus volt, de legalább búcsúzóul az FA-kupa-győzelem összejött a Manchester United legyőzésével.

A BL-kvalifikáció elmulasztása viszont a londoni állásába került – Roman Abramovicsnak pedig 26,6 millió fontba, 30,7 millió euróba a menesztése...

Visszatérés Olaszországba – El-döntővel

A 18-szoros bajnok Inter a 2010-es legendás triplázása óta hiába várt újabb bajnoki aranyra – sőt, igazából a BL-siker utáni klubvilágbajnoki cím után már csak a 2011-es Olasz Kupát tudta megnyerni a gárda, vagyis tíz éve egyáltalán nem került trófea a milánói vitrinbe!

A bajnokságban a 2011-es ezüstérem után 6., 9., 5., 8., 4., 7., 4. és újra 4. lett a gárda, amikor Luciano Spalletti munkáját megköszönve 2019. május 31-én kinevezte a vezetőség az egy év pihenőt tartó Contét.

Jöhetett hát egy újabb olyan meló, ahol egy nagy múltú, de kevésbé dicső jelenű együttest kell visszaterelnie a helyes útra – az 51 éves tréner pedig ezúttal sem tétlenkedett.

Az első hat bajnokit megnyerve repülőrajtot vett az Inter, és bár a Juve elleni hazai vereség után a második helyre csúszott, decemberre visszavette a vezetést a tabellán, és egy kisebb megszakítás után még február 9-én is ott tanyázott. A 2020 eleji ütközet azért is érdemel külön említést, mert a városi rivális Milan a szünetben még 2–0-ra vezetett, a fordulást követően viszont a fekete-kékek hengereltek, és 4–2-re nyertek.

Ez a meccs ugyanakkor megmutatta az Inter sebezhetőségét, a Lazio és a Juventus otthonában is kikapott, így már csak a harmadik volt, amikor kirobbant a koronavírus-járvány. A hajrá erősen sikerült, de hiába volt a végén csak egy pont a hátrány a Juventusszal szemben, a bajnoki cím már két fordulóval a vége előtt eldőlt, amikor még hét volt a differencia a felek között.

Az Olasz Kupában a Napoli elleni elődöntő jelentette a végállomást, a BL-ben pedig csak a harmadik lett a halálcsoportban a Barcelona és a Dortmund mögött, így viszont az Európa-ligában még próbálkozhatott, és egészen a döntőig menetelt, ahol viszont a sorozat specialistája, az immár hatszoros győztes (négy végső sikere sincs más csapatnak) Sevilla 3–2-re győzni tudott. Persze szorosabb lehetne az örökranglista, ha az Inter nyer, hiszen akkor a 6–3 helyett 5–4 lenne az állás, de mint tudjuk, a sportban nincs ha.

Újra a csúcson

A jelenlegi kiírás is döcögősen kezdődött, november végéhez közeledve csak a hetedik helyen állt a gárda, de erre jött egy nyolcmeccses győzelmi széria, hogy aztán a következő négy bajnokin összesen csak öt pontot gyűjtsön a gárda.

A BL-ben is döcögött, majd megfeneklett a szekér, az még fogjuk rá, hogy rendben van, hogy a Real Madrid ellen két meccsen egy pontot sem szerzett az Inter, az viszont már nehezebben emészthető, hogy a Mönchengladbach, Sahtar duó elleni négy felvonáson csak egy siker jött össze három döntetlen mellett, pedig még az utolsó fordulóban is meglehetett volna a továbbjutás, de csak 0–0 jött össze a doneckiek ellen Milánóban. Így az előző idénybeli harmadik hely után most csak a negyedik lett meg, de hogy a jó oldalát nézzük, már csak a hazai sorozatokra kellett koncentrálni, ráadásul a kupa is véget ért február elején a Juventus elleni elődöntővel.

A bajnokság második felének (20–38. forduló) megkezdése viszont történelmi szinten is jelentős volt, zsinórban aratott 11 sikerrel Serie A-rekorder lett a tavaszi szezonrajtokat illetően.

Bár április közepén két 1–1 becsúszott, ezzel együtt is tíz pont volt a fór hat körrel a vége előtt, az elmúlt hetekben gyakorlatilag már csak az volt a kérdés, mikor jelenthetjük ki hivatalosan is, hogy az Inter a Serie A bajnoka.

Erre pedig most sor került, a fekete-kékek az Atalanta döntetlenjének köszönhetően négy fordulóval a vége előtt behozhatatlan előnyre tettek szert, és 19. alkalommal nyerték meg a Serie A-t.

Conte pedig alighanem újra besöpri az Év edzője titulust is.

(Borítókép: Soccrates Images / Getty Images Hungary)