Antal, Anett
16 °C
23 °C

Észak-Korea visszalépett a vb-selejtezőtől

2021.05.16. 11:51

Az Ázsiai Labdarúgó Szövetség (AFC) bejelentette, a Koreai NDK együttese visszalépett a júniusi világbajnoki selejtezőtornától – írja az MTI.

A észak-koreaiak korábban a tokiói olimpiai játékoktól is visszaléptek a koronavírus-járvány miatt. A selejtezősorozat H-csoportjának mérkőzéseit a Koreai Köztársaságban rendezik, a kommunista északi ország vezetése azonban a hónap elején jelezte, nem áll szándékában elengedni a labdarúgókat a kvalifikációs tornára.

A visszalépés előtt a KNDK csapata negyedik helyen állt a csoportban, ugyanannyi ponttal, mint egy mérkőzéssel kevesebbet játszott déli szomszédja.

Többszöri halasztások után május elején az AFC a résztvevő országokkal közösen úgy döntött, hogy a vb-selejtezők második szakaszából hátralévő mérkőzéseket egy-egy központi helyszínen bonyolítják le. A Koreai Köztársaságban a házigazdán kívül a csoportelső Türkmenisztán, valamint Libanon és Sri Lanka szerepel még.