Paulina
20 °C
35 °C

Rémálom a Fáy utcában: NB II.-es maradt a Vasas

P  0763
2021.05.16. 20:25 Módosítva: 2021.05.17. 05:50
Óriási izgalmak maradtak az NB II. utolsó fordulójára, hiszen három csapat, a Debrecen, a Gyirmót és a Vasas harcolt a két feljutó helyért. A listavezető Loki a Haladással találkozott, az angyalföldiek az Illovszky Rudolf Stadionban fogadták a Győrt, a gyirmótiak pedig szintén hazai környezetben a Békéscsabát. Utóbbi két meccsen ott volt az Index is, így testközelből élhettük át a gyirmótiak örömét és a Vasas bánatát.

Vasas–Győr 3–0 (1–0)

Schindler Szabolcs csapatában olyan, NB I.-es múlttal rendelkező játékosok szerepeltek, mint Pátkai Máté, Litauszki Róbert, Pekár László vagy éppen az OTP Bank Liga előző kiírásának gólkirálya, Radó András. A győrieknél Lipták Zoltán és Priskin Tamás képviselte a rutint, a meccset azonban a győzelmi kényszerben futballozó Vasas kezdte jobban – ám a feljutáshoz a piros-kékek valamely riválisának botlására is szükség volt.

A 4. percben Pekár végezhetett el kecsegtető pozícióból szabadrúgást, 17 méterről leadott lövését azonban Ruisz Barnabás bravúrral tolta ki a léc alól. A folytatásban is fölényben játszottak a hazaiak, ám az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, vagy a jól záró vendég védelem blokkolta a próbálkozásokat.

A 26. percben aztán megszületett a vezető találat: 

Pátkait szöktették remekül a 16-oson belül, akinek centerezéséről a rövid oldalon Radó még lemaradt, a hosszún érkező Szatmári Lóránt azonban a kapuba lőtt.

A találat megnyugtatta a Vasast, továbbra is a győri térfélen zajlott a játék. A 40. percben egy szögletet követően Pátkai duplázhatta volna meg az előnyt, Ruisz azonban ezúttal is nagyot védett, a szünetig így nem változott az eredmény.

A Debrecen közben 3–1-re, a Gyirmót 3–0-ra vezetett, hiábavalónak tűnt tehát az angyalföldi győzelem, 45 perccel a bajnokság vége előtt a Vasas nem állt feljutó helyen.

A második játékrészben sem változott a játék képe, a hazaiak támadtak, a vendégek védekeztek, hiába volt azonban nagy helyzete Pátkainak és Radónak is, nem született meg a második fővárosi találat. 

Végül egy hátvédre volt szükség a 2–0-hoz, Otigba Kenneth érkezett remekül egy szögletre a 68. percben, és bólintott a hálóba.

A hosszabbítás perceiben Radó állította be a 3–0-s végeredményt, ez azonban kevés volt az angyalföldieknek az üdvösséghez, a Loki ugyanis 4–2-re, a Gyirmót pedig 4–0-ra nyert, így a Vasas a következő szezont is az NB II.-ben kénytelen tölteni. 

Gyirmót–Békéscsaba 4–0 (3–0)

A Gyirmót FC a 2016–2017-es szezonban egyszer már volt NB I.-es – igaz, azonnal ki is esett –, négy év elteltével vasárnap, az NB II. utolsó, 38. fordulójában próbálkozott a győri alakulat a visszakerüléssel az álmok színpadára. 

A káprázatos tavasz, a tizenhat fordulóban elért tizenkét győzelem és négy döntetlen, a veretlen mérleg optimizmusra jogosította fel a csapat szurkolóit, miként az is, hogy az együttes sorsa a saját kezében volt.

Győzelem esetén a rivális Debreceni VSC és a Vasas eredményétől függetlenül az első két hely valamelyikén végzett a Gyirmót, de adott esetben egy döntetlen, sőt még egy vereség is az üdvösséget jelenthette. Egyszerűbben fogalmazva: elég volt ugyanolyan eredményt elérni, mint az Illovszky Rudolf Stadionban a Győri ETO-t fogadó piros-kékek.

Csertői Aurél gárdája nem nyeretlen kétévesekből verbuválódott. A kapus Hársfalvi András megjárta a ZTE-t és a Videotont, a védelemben Nagy Patrik a Fraditól a Vasason, a Kecskeméten, az Újpesten át a Haladásig a fél NB I.-et bejárta, elöl Simon András U20-as vb-bronzérmes, pályafutása csúcsa a Liverpool volt, megfordult az MTK-ban, a Győrben, a Paksban és egyszer már a Gyirmótban is. Vass Ádám 11-szeres válogatott, légióskodott a Stoke Cityben, a Bresciában, Kolozsváron, Oostendében, játszott az MTK-ban. Ahogy Lencse László, a házi gólkirály is, akinek izraeli és ciprusi légiós évek színesítették a karrierjét. És még a kispadra is jutottak rutinos, NB I.-et megjárt veteránokból Heffler Norbert és Vogyicska Bálint személyében.

A várva várt, Békéscsaba elleni zárómeccsre mintegy 1200-1300 néző gyűlt össze az Alcufer Stadionban. Ahogy az elvárható volt a hazaiaktól, rögvest beszorították a csabaiakat, döntésre akarták vinni a dolgot. Az 5. percben úgy tűnt, Simont elütötte a csabai kapus, Laky, de Berke Balázs játékvezető némi meglepetésre műesésért a hazai csatárnak adott sárgát. 

A következő akcióból azonban megvolt a vezető gól: bal oldali szabadrúgás után Karacs Dániel a bal sarokba csúsztatta a labdát, 1–0.

Karacs kacskaringós életúttal a háta mögött került Monorról Gyirmótra, 12-szeres futsalválogatott, de a jelek szerint a nagypályás változat is jól megy neki.

Nem úgy tűnt, hogy azoknak lenne igaza, akik arról fantáziáltak, hogy a Gyirmót nem akar felkerülni, és inkább leadja a meccset... Olyannyira nem, hogy a 9. percben Lencse ravasz tekerését Laky csak bravúrral tudta szögletre paskolni. A 13. percben Hajdú növelhette volna az előnyt, de Laky kivetődve mentett.

A 19. percben meghűlt a vér a hazai erekben. Hársfalvi rávetődött a labdára, de nagyon úgy tűnt, előbb Lukács lábát érte el. Berke ugyanúgy továbbot intett, mint a másik oldalon Laky és Simon találkozójánál, de az az igazság, ez inkább tizenegyesnek látszott. Preisinger Sándor, a Csaba edzője kis híján agyérgörcsöt kapott, de hiába tiltakozott Berkénél, nem volt foganatja. Viszont az esetnél Hársfalvi megsérült, hosszú percekig ápolták, majd le is cserélték, Rusák állt a hazai kapuba.

A 40. percben Hajdú remek fejessel növelte 2–0-ra a hazai előnyt, a labda a lécről csapódott a gólvonal mögé. 

A 44. percben Lencse mindenkit, még a kapust is kicselezte, majd két méterről az üres kapuba gurított, 3–0. A szünetben már ünnepelhették a hazaiak az élvonalba jutást!

Az 55. percben Lencse lőtte a negyediket – önmaga második gólját – a jobb alsó sarokba, végképp eldöntve a feljutás kérdését. A továbbiakban örömjátékot mutatott be a Gyirmót, még egy hatalmas, a felső lécre zúduló bomba is belefért. A közönség élvezte a parádét, meg azt, hogy hamarosan élvonalbeli meccseket nézhet az Alcufer Stadionban. 

A hajrá perceiben cseppet sem meglepő módon felharsant a tribünről az „NB I., NB I.!” szövegű kórus.

Aztán Berke lefújta a meccset, és megkezdődött az ünneplés. Győrnek újra van NB I.-es csapata, és ez nem az ETO...

Amikor 2016-ban először felkerült a Gyirmót az NB I.-be, a klubtulajdonos testvérpárt, Horváth Ernőt és Ferencet Győr város díszpolgáraivá avatták. Kíváncsian várjuk, ezúttal mi lesz a jutalmuk a sportszerető vállalkozóknak.

Merkantil Bank Liga NB II., 38. (utolsó) forduló

Debreceni VSC – Szombathelyi Haladás 4–2 (31)

Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre 40 (30)

Vasas FC – WKW ETO FC Győr 30 (10)

KORÁBBAN

Pécsi MFC – Soroksár SC 02 (02)

BFC Siófok – Szentlőrinc 11 (10)

Szolnoki MÁV FC – Aqvital FC Csákvár 21 (10)

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Kolorcity Kazincbarcika SC 2

FC Ajka – Nyíregyháza Spartacus FC 01 (00)

Kaposvári Rákóczi FC – Dorogi FC 01 (00)

Budaörs – DEAC 11 (10)

A végeredmény:

  • 1. (és feljutott) Debreceni VSC 80 pont
  • 2. (és feljutott) Gyirmót FC Győr 78 (24 győzelem)
  • 3. Vasas FC 78 (23)
  • 4. Pécsi MFC 64
  • 5. FC Ajka 62
  • 6. Budaörs 59
  • 7. Nyíregyháza Spartacus FC 57 (16, 40-31)
  • 8. Soroksár SC 57 (16, 51-44)
  • 9. Szolnoki MÁV FC 57 (15)
  • 10. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 56
  • 11. Szombathelyi Haladás 54
  • 12. WKW ETO FC Győr 46
  • 13. BFC Siófok 45
  • 14. Dorogi FC 44 (11, 34-50)
  • 15. Békéscsaba 1912 Előre 44 (11, 43-60)
  • 16. Szentlőrinc 42
  • 17. Aqvital FC Csákvár 38
  • 18. (és kiesett) Kolorcity Kazincbarcika SC 33
  • 19. (és kiesett) Kaposvári Rákóczi FC 32
  • 20. (és kiesett) DEAC 23

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)