Arnold, Levente
17 °C
32 °C

A BL-indulásba kerülhet a Milannak az újabb botlás

milan
2021.05.17. 08:37
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 37. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén a Milan csak gól nélküli döntetlenre végzett a Cagliarival.

A piros-feketék abban a tudatban léphettek pályára, hogy egy győzelemmel bebiztosítanák, hogy az első négy helyen zárjanak (hiszen a Juventusszal szemben három pont lett volna a fór az utolsó kör előtt, az egymás elleni eredmény pedig a Milannak kedvezne), így a 2013–2014-es kiírás után ismét a BL-ben szerepeljenek.

Az ellenfél a tabella hátsó részében helyezkedett el, ugyanakkor remek formában várta a meccset, hiszen a legutóbbi hat meccsén veretlen volt, négyszer nyert, többek között a Romát is felülmúlva, de a Napoli vendégeként is jó volt egy ikszre.

A Milan esélyeshez méltón uralta a meccset, de hiába volt 20 kapura lövése, ezekből egy gól sem született, így csak egy pontot szerzett.

Ezzel az eredménnyel a gárda csak egy ponttal előzi meg az ötödik Juventust, az utolsó fordulóban pedig az éppen előtte álló Atalanta otthonában lép pályára.

Ha a Milan győz, akkor másodikként fejezi be az idényt, ha nem, akkor viszont jó eséllyel csak az ötödik lesz, hiszen a hozzá hasonlóan 76 pontos Napoli a 10. helyen álló, hét meccs óta nyeretlen Veronát fogadja, a Juventus pedig az öt találkozó óta nem győző, 11. pozícióban lévő Bologna vendége lesz – érdekesség, hogy a Bologna és a Verona hétfőn épp egymás ellen lép pályára a Serie A utolsó előtti fordulójában.

SERIE A

37. FORDULÓ

Milan–Cagliari 0–0

Az élmezőny állása: 1. Inter 88 pont (már bajnok), 2. Atalanta 78, 3. Milan 76, 4. Napoli 76, 5. Juventus 75, 6. Lazio 67

Borítókép: Miguel Medina / AFP