Olga, Liliána
20 °C
35 °C

Hivatalos: az UEFA eltörli az idegenbeli gólok szabályát

000 9B22J6 (1)
2021.06.24. 15:55
Az Európai Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottsága jóváhagyta, hogy a 2021/22-es szezontól töröljék az idegenbeli gólok szabályát az összes UEFA-klubversenyről.

A szervezet csütörtöki közlése szerint a végrehajtó bizottság elfogadta a javaslatot, így már a következő, 2021/22-es idényben sem fog számítani a továbbjutásnál, melyik együttes mennyi gólt lőtt vendégként. A szabályt az 1965/66-os idényben alkalmazták először, azonban most, amikor a koronavírus-járvány miatt sok mérkőzést semleges helyszínen és nézők nélkül rendeztek, ez hátrányosan érinthetett csapatokat.

A jövőben amennyiben a két csapat összgólszáma a két találkozó után megegyezik, kétszer 15 perc hosszabbítás következik, ha ott sincs döntés, akkor tizenegyespárbaj jön. 

A szervezet elnöke, Alexander Ceferin így nyilatkozott a döntésről: 

Az idegenbeli gólok 1965-től részei az UEFA versenyeinek, ennek megszüntetése azonban az utóbbi években rendre téma volt a vezetőségi üléseken. Bár nem volt egyöntetű a vélemény, nagyon sok edző, szurkoló és a labdarúgás egyéb érintettje megkérdőjelezte az idegenbeli gólok igazságosságát, így végül úgy döntöttünk, meg kell szüntetni.

Az előző BL-idényben a címvédő Bayern München és a Juventus is kevesebb idegenben lőtt gólja miatt esett ki.

(Borítókép: Pierre-Philippe Marcou / AFP)