Lionel Messi távozik a Barcelonától
A Barcelona szerint nem marad a klubnál a hatszoros aranylabdás Lionel Messi – írja a BBC.
A 34 éves argentin zseninek július 1-jén járt le a szerződése a katalánoknál, vagyis azóta szabadon igazolható. Bár a futballista nagyjából két héttel ezelőtt megegyezett a csapattal, hogy csökkentett fizetéssel marad, de ez azon is múlt, hogy a Barcelona el tudja-e adni több játékosát is, hogy legyen pénz Messi bérére.
A jelek szerint ez nem sikerült, a katalánok ugyanis „anyagi és strukturális akadályokra” hivatkozva nem tudják megtartani minden idők egyik legjobb labdarúgóját.
Annak ellenére, hogy az FC Barcelona és Lionel Messi megállapodásra jutott, és mindkét fél egyértelmű szándékát fejezte ki, hogy aláírja ma az új szerződést; anyagi és strukturális okok (a spanyol liga szabályzata) miatt erre nincs lehetőség, ezért Messi nem marad az FC Barcelonában. Mindkét fél mélységesen sajnálja, hogy a játékos és a klub kívánságai nem teljesülnek. Az FC Barcelona hálával tartozik a játékosnak, aki hozzájárult a klub felemelkedéséhez, és minden jót kíván neki a jövőben a pályán és azon kívül is
– közölte a klub a honlapján.
Lionel Messi 2000-ben, 13 évesen került a Barcelonához, amelynek a felnőttcsapatában 2004-ben mutatkozott be, és 17 idény alatt 778 tétmérkőzésen 672 gólt szerzett. A játékos 10 spanyol bajnoki címet, hét Király-kupát, négy Bajnokok Ligáját, hét spanyol Szuperkupát, valamint három-három európai Szuperkupát és klubvilágbajnokságot nyert a katalánokkal.
Egyelőre nem tudni, hol folytatja a pályafutását, ám az elmúlt időszakban egyre többször hozták kapcsolatba a Paris Saint-Germainnel és a Manchester Cityvel, ahol ismét együtt dolgozhatna korábbi edzőjével, Josep Guardiolával.
(Borítókép: Manu Fernandez / Pool / Getty Images)