Eufrozina, Kende
9 °C
25 °C

Lionel Messi zokogva búcsúzott el a Barcelonától

000 9KU2HX
2021.08.08. 12:42
Vasárnap délben sajtótájékoztatón búcsúzott el a Barcelonától Lionel Messi, aki 21 év után távozik a katalán csapattól.

Szívszorító pillanatokkal indult az esemény, az argentin klasszis már beszéde előtt elsírta magát a színpadon, de a közönség soraiban helyet foglaló családja és csapattársai is könnyes szemekkel várták Messi szavait.

Nehezen tudok most megszólalni, nem tudom mit is mondhatnék. Imádom ezt a klubot és a várost is, mindennél jobban maradni akartam, de sajnos erre nincs lehetőségem. 13 éves korom óta élek itt, Barcelona az otthonom, most mégis búcsúznom kell. Szavakkal nem lehet kifejezni azt a hálát, amit a Barcával kapcsolatban érzek, hihetetlen dolgokat vittünk véghez és éltünk meg közösen. Mindig büszkén viseltem a csapat mezét és a tőlem telhető maximumra törekedtem minden egyes mérkőzésen, amelyen pályára léptem. Azt nagyon sajnálom, hogy az elmúlt másfél évben zárt kapuk mögött kellett játszanunk, rendkívül hiányoztak a szurkolók, akiktől szintén óriási szeretet kaptam az évek során. Remélem, egy nap újra a Barcelona-család tagja lehetek majd, bármikor örömmel térek majd haza.”

A beszéd végén a hatszoros aranylabdás futballista ismét elérzékenyült, a sajtóteremben helyet foglalók pedig percekig felállva tapsolták.

Újságírói kérdésre elárulta, egy pillanatot nagyon nehéz lenne kiemelnie a katalánoknál eltöltött időszakból, mert rengeteg szép emléke van. 

Ha egyet viszont muszáj lenne mondania, az a debütálása a  csapatban, az első mérkőzése, amikor pályára lépett a Camp Nouban, akkor kezdődött ugyanis a varázslatos közös utazás és akkor teljesült be a legnagyobb álma.

Messi megjegyezte, érdekes az élet, hiszen tavaly nyáron az akkor a Barcánál uralkodó viszonyok miatt távozni akart, akkor nem engedték, most viszont hiába tett meg mindent, hogy maradhasson, nincs rá lehetősége. Jövőjével kapcsolatban elárulta, rengeteg klub megkereste, amióta kiderült, hogy távozik, a PSG is közöttük van, konkrétum azonban egyelőre még nincs a karrierje folytatását illetően.

Egybehangzó sajtóértesülések szerint azonban Messinek Párizs lesz a következő állomás, ahol több honfitársán, például Mauro Icardin és Ángel Di Maríán kívül egyik legjobb barátja, Neymar is futballozik. Augusztus 10-re ráadásul eddig még nem ismert okokból a Paris Saint-Germain csapata lefoglalta az Eiffel-tornyot, amelyre eddig egyszer volt példa, 2017-ben amikor éppen a brazil támadó szerződtetését jelentették be a francia főváros legfőbb látványosságának számító építményben.

(Borítókép: Pau Barrena / AFP)