Szekunder szégyenérzet, és nem a válogatott veresége miatt

GettyImages-1337932177
2021.09.03. 19:53
A magyar labdarúgó-válogatott 4–0-ra elveszítette az Anglia elleni világbajnoki selejtezőt csütörtök este a Puskás Arénában. Ami ennél sokkal nagyobb probléma, hogy a lelátón nyújtott „teljesítmény” beárnyékolta a mérkőzést, és nem véletlen, hogy a meccs utóélete is a szurkolói megnyilvánulásokról szól.

Több hazai válogatott mérkőzés – egyebek mellett a nyári Európa-bajnokság csoportmeccsei – után csütörtök este úgy mehettem ki a Puskás Arénába, hogy nem kellett tudósítást írnom, csak átadni magam a hamisítatlan futballélménynek. Csalódottan kellett távoznom ezúttal, és a magyar csapat veresége csak a kisebb probléma volt. Az lényegében papírforma-eredmény volt, és biztos vagyok benne, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány rendet tesz a fejekben, és vasárnap Albániában egy egészen máshogy játszó nemzeti csapatot láthatunk, amely remélhetőleg hazahozza a pontokat.

Kezdésnek rögzítsünk néhány dolgot. Sportújságíróként és sportszerető emberként évek óta járom a hazai és nemzetközi sporteseményeket, a magyar szurkolás a világ élvonalába tartozik. A koronavírus rámutatott arra is, hogy a zárt kapus mérkőzések atmoszférája köszönőviszonyban sincs azzal, amikor tömve vannak a lelátók.

De nagyon nem mindegy, hogy kikkel.

Az Anglia elleni csütörtöki mérkőzésen kicsúcsosodott az elmúlt évek tendenciaszerű folyamata: a közhangulat hergelése, az emberek uszítása bizonyos társadalmi csoportok és/vagy személyek ellen. Ahogy azt eddig is tapasztalhattuk, 59 ezer néző jó hangulatban szurkol és szórakozik, a másik ezer viszont rasszista, homofób megnyilvánulásokkal inzultálja a játékosokat, botrányos viselkedésével igyekszik kitűnni a tömegből.

A kisgyerekes családoktól a nyugdíjasokig mindenkit láttam, amikor körülnéztem a pályához közel eső szektorban, amelyben én is helyet foglaltam. A bíró és/vagy a játékosok családtagjainak szidalmazása már-már egy kötőszó természetességével illeszkedett a szurkolásba, de ennél sokkal alpáribb és kirekesztőbb dolgokat is lehetett hallani és látni. Persze egy futballmeccset nem lehet összehasonlítani egy színházi előadással, más közönsége van a kettőnek. Álszentnek sem szabad lennünk, néha kicsúsznak az ember szájából nyomdafestéket nem tűrő szavak, de nagyon nem mindegy, hogy mik és milyen kontextusban.

Először is ott volt Raheem Sterling esete: az angol szélső gólja után levette mezét, az alatta lévő pólón a héten a koronavírus szövődményeiben elhunyt barátjáról emlékezett meg. Nem szerencsés dolog az ellenfél szurkolói előtt ünnepelni, de ez sem magyarázat arra, ami történt: söröspohárzápor zúdult az angolokra, és mérhetetlen utálat, miután a szurkolók egy része vélhetően provokációnak vette a mezlevételt. A Sky Sports videóján jól látszott, ahogy egy magyar „drukker” huhogott, de a hírügynökségi fotókat nézegetve nem lehet nem észrevenni a gyűlöletet, amely áradt a lelátó bizonyos részeiről.

Ennél azonban egy jóval megdöbbentőbb esetnek is szem- és fültanúja voltam.

A második félidő derekán Bukayo Saka és Trent Alexander-Arnold is elindult melegíteni, erre a nézőtérről valakik kórusban skandálták, hogy „büdös nigger”. A játékosok tudomást sem vettek róla, az angol szakmai stáb két tagja azonban szúrós tekintettel nézett fel a lelátóra. A szintén bemelegíteni induló Jude Bellingham is megkapta a magáét, ő azonban mosolyogva konstatálta a maréknyi szurkoló primitivitását.

Két dolog is van, ami miatt különösen bosszantó és lehangoló az egész jelenség.

Az egyik, hogy hiába van 59 ezer kulturált szurkoló a stadionban, a maradék ezer kirekesztő megnyilvánulásokkal, pohárdobálással, pályára rohanással rossz hírét kelti a teljes magyar tábornak, és a nemzetközi média így könyveli el magyarországot.

A másik, hogy nem új keletű dologról van szó, mégsem történnek érdemi lépések a megoldás érdekében. Igaz, az MLSZ péntek délelőtt bejelentette, hogy vizsgálja az eseteket, a stadionból való kitiltás és rendőrségi feljelentés várhat az elkövetőkre – ha sikerül minden kétséget kizáróan igazolni a személyazonosságukat. Csakhogy a probléma már évek óta eszkalálódik, ennek eredményeként már több nemzetközi mérkőzést játszott zárt kapuk mögött a magyar válogatott, nem beszélve a forintmilliókban mérhető pénzbüntetésekről. 

A rendelkezésre álló kamerarendszer segítségével gyakorlatilag bárkit be lehet azonosítani a stadionokban, a vétkesek (akár örökös) kitiltása idő- és energiaigényes feladat. Amíg ez azonban nem történik meg, újra és újra hasonló esetekre számíthatunk, és ahogy eddig is, kollektív büntetésre. Mert a kisebbség miatt bűnhődik a többség, a zárt kapus mérkőzések megfosztják a meccsre járás örömétől a maradék 59 ezer drukkert is. Dicséretes kezdeményezés lenne a honi szövetség részéről a családbarát stadionok irány, de így azt sem lehet elérni.

Hiába kérte Marco Rossi szövetségi kapitány és Csányi Sándor MLSZ-elnök sportszerű biztatásra a szurkolókat, és hiába mondták a játékosok a mérkőzést követően, hogy nem tapasztaltak rasszista megnyilvánulásokat. A fotók és videók tanúsága alapján sajnos voltak, ezt saját magam is megtapasztaltam.

Szekunder szégyenérzet lett úrrá rajtam, amikor a Bukayo Sakát inzultáló honfitársaim miatt kaptunk megvető pillantásokat az angol szakmai stáb tagjaitól. Igazuk volt, pedig egy szót sem szóltak.

Az is elgondolkodtató, hogy a magyar politikusok és közéleti szereplők egy része miért gondolja úgy, hogy az angolok kioktatása és a rájuk való mutogatás legitimálja a magyar szurkolók egy csoportjának – ugyanolyan botrányos – viselkedését. Ahogy Gareth Southgate angol szövetségi kapitány is megjegyezte: „mindenki a maga portáján söpörjön”.

Van mit.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép: Mason Mount végez el szögletet a Magyarország–Anglia világbajnoki selejtezőn a Puskás Arénában. Fotó: Eddie Keogh / Getty Images Hungary)



  • Tippek
  • Bankszámla