Móric
9 °C
15 °C

Ha Albániát nem verjük meg, gyakorlatilag búcsúzhatunk a vb-től

albán magyar
2021.09.09. 15:03

Bő egy hete még arról értekezhettünk, milyen jó esélyekkel várhatjuk a világbajnoki selejtezőket, a mögöttünk hagyott három fordulóban viszont nemcsak a saját, hanem az osztrák válogatott teljesítményét is szomorúan figyelhettük.

Szomorú hét

A mieink három meccs után hét ponttal álltak, és igazából a lengyelek elleni hazai meccsünk is nekünk állt, okkal bizakodhattunk. Az, hogy az Eb-döntős angolok a második félidőben lelépték a magyar válogatottat, kevéssé sokkoló, az albániai vereség már sokkal fájóbb, de az andorraiak ellen kiizzadt sikert sem rakhatjuk ki az ablakba.

Ennek következtében most úgy állunk, hogy négy meccsel a vége előtt a favorit angolok 16 ponttal az elsők, az albánok 12-vel állnak a második helyen, megelőzve a 11 pontos lengyeleket és a 10 pontos magyarokat. A két törpeállam összevetésében Andorra áll jobban, San Marino 2–0-s legyőzésével már nem pont nélküli.

Az Európai Labdarúgó-szövetség égisze alá tartozó 55 tagállamból 13 jut csupán ki a katari világbajnokságra, a tíz csoportgyőztes mellett három csapat a pótselejtezőről kvalifikálhatja magát.

A csoportelsőség igazából eldőlt

Az angolok játszanak még a csoport utolsó két helyezettjével, ahol borítékolható a győzelem, így jó eséllyel készülhetnek a világbajnoki szereplésre (ennek megakadályozásához ugyanis arra lenne szükség, hogy Albánia és Magyarország ellen a Wembley-ben egy győzelem se jöjjön össze, de igazából ha előbbi nem tud nyerni Angliában, akkor már sem Albánia, sem Lengyelország nem előzhetne). No persze a világ talán legerősebb keretével bíró háromoroszlánosok számára az az alapvető cél, hogy gond nélkül nyerjék a csoportot, és már az is meglepetés, hogy a lengyelek pontot tudtak menteni ellenük a 92. percben.

Innentől kezdve valójában csak a második helyre lehet pályázni, ebből a szempontból nem szerencsés, hogy az albánok és a lengyelek is úgy állnak előttünk, hogy még kétszer játszanak a csoport utolsó két helyezettjével, nekünk pedig már csak egy San Marino elleni, papíron könnyű meccs van hátra.

Rendkívül nehéz helyzet, muszáj nyerni Albánia ellen

Veszve még nincs minden, hiszen a közvetlen riválisok közül Albániával itthon, Lengyelországgal pedig idegenben játszunk, a kettős pedig egymással még Tiranában is összecsap, így lehet még itt változás gazdagon.

Viszont ha csak a papírformát nézzük (ekképpen nem számolunk angliai pontszerzésekkel és Andorra, valamint San Marino elleni pontvesztésekkel), az egymás elleni meccsek nélkül a lengyelek 17, az albánok 15, a magyarok 13 pontosak lennének, és ha meg is verjük a két riválist (19), akkor is arra lenne szükségünk, hogy a lengyelek ne nyerjenek Albániában.

Ha a következő meccsen Marco Rossi fiai nem tudják a Puskás Arénában két vállra fektetni Albániát, jó eséllyel a második helyről is lemaradunk,

mivel még egy lengyelországi siker mellett is legalább az egyik riválisunk előttünk zárna (az albán–lengyel meccs eredményétől függetlenül). Ha jönnek a papírformák, akkor ugyanis egy albánok elleni iksszel legfeljebb 17 pontig juthatnánk, míg a lengyelek (17) és az albánok (16) közül az egyik legalább 18 pontos lenne (döntetlennél mindketten előttünk zárnának).

Sajnálhatjuk az osztrák blamát

A Nemzetek Ligájában bemutatott remeklésnek köszönhetően még egyébként a második helyről lemaradás sem jelentene feltétlenül automatikus búcsút, hiszen a pótselejtezőre a tíz csoportmásodik mellett még két együttes csatlakozik a Nemzetek Ligájában első helyen zárók közül – itt azok jöhetnek számításba, akik önerőből nem végeztek az első két hely valamelyikén.

Itt a ligák és az azokon belül szerzett pontok rangsorolnak, mi a B-ben legkevesebb ponttal végezve a nyolcadik helyen zártunk összevetésben. az A ligában első helyen végző francia, belga, olasz és spanyol együttes egyaránt selejtezős csoportja első két pozíciójának egyikén tanyázik, a B ligából így még egy csapatnál bele is férne, hogy ne zárjon az első kettőben, így is készülhetnénk a pótselejtezőre.

A probléma, hogy Wales és Csehország egy csoportban szerepel, ráadásul ugyanide kapott besorolást Belgium is, innen tehát valaki fixen nem kerül be az első kettőbe.

Ezen a ponton arra lenne szükségünk, hogy Ausztria az amúgy nem túl acélos, dán, skót, izraeli, feröeri és moldovai riválisokat felsorakoztató hatosban az első két hely egyikén végezzen. Christoph Baumgartnerék azonban ezt a szívességet aligha teszik meg nekünk, ugyanis hat kör után csak a negyedik helyen állnak, a 18 pontos Dánia, a 11 pontos Skócia és a 10 pontos Izrael mögött.

Még nagyobb baj, hogy a skótokat az idegenben kétszer is kiengedett előny után összehozott 2–2-t követő hazai 0–1 miatt már csak akkor előzhetik meg, ha pontelőnyben végeznek velük szemben, de az izraeli 5–2-es zakó sem segíti az ügyüket az egymás elleni összevetésben. A csapat ráadásul még megy az eddig 22–0-s gólkülönbséget felmutató Eb-elődöntős dánok otthonába.

Ha az osztrák csapat meg is nyeri mind a négy hátralévő meccsét, akkor is legfeljebb 19 ponttal zár, ez pedig a papírforma (Feröer és Moldova ellen senki sem ront) szerint csak két esetben érne második helyet:

  • ha Skócia kikap Dániától és ikszel Izraellel (18), ez esetben utóbbi 17-ig jutna végül; vagy
  • ha Skócia kikap Dániától és Izraeltől (17), utóbbit pedig vagy legalább néggyel verné otthon Ausztria, vagy hárommal, de legfeljebb egy gólt kapva (így a két 19 pontos összevetéséből jobban jönne ki).

És akkor mondjuk még egyszer, hogy ebben már benne van az eddig még csak gólt sem kapó dánok idegenbeli legyőzése is.

Ezen a ponton ez sem tűnik reális forgatókönyvnek.

Összegezve

Az első helynek valójában nem volt realitása (igaz, négy győzelemmel, köztük egy legalább négygólos londonival, valamint az albánok angliai sikerével papíron még van esély...), a Nemzetek Ligájából történő rájátszásba jutásra sincs túl sok sansz ezen a ponton, így saját erőből kellene a pótselejtezőt kiharcolni, amihez minden bizonnyal az kell, hogy Albánia és Lengyelország legyőzése mellett utóbbi ne nyerjen Tiranában.

Összegezve a dolgokat volt már fényesebb is a helyzetünk.

EURÓPAI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐSOROZAT

I CSOPORT

7. FORDULÓ (október 9.)

20.45: Magyarország–Albánia

20.45: Andorra–Anglia

20.45: Lengyelország–San Marino

8. FORDULÓ (október 12.)

20.45: Anglia–Magyarország

20.45: Albánia–Lengyelország

20.45: San Marino–Andorra

9. FORDULÓ (november 12.)

20.45: Magyarország–San Marino

20.45: Andorra–Lengyelország

20.45: Anglia–Albánia

10. FORDULÓ (november 15.)

20.45: Lengyelország–Magyarország

20.45: Albánia–Andorra

20.45: San Marino–Anglia

A csoport állása: 1. Anglia, 16 pont, 2. Albánia, 12, 3. Lengyelország, 11, 4. Magyarország, 10, 5. Andorra, 3, 6. San Marino, 0.

(Borítókép: MTI / EPA / Malton Dibra)