Mihály
12 °C
21 °C

David Alaba álma a Barcelona volt

2021.09.14. 08:49

A Barcelona a Bayern Münchent fogadja a Bajnokok Ligája csoportkörének 1. fordulójában kedden. A találkozó előtt Uli Hoeness, a vendégek korábbi elnöke beszélt a bajoroktól nyáron távozó David Alabáról, akinek minden vágya az volt, hogy a katalánoknál futballozhat.

Egyszer azt mondta nekem, hogy az az álma, hogy egy napon a Barcelonában játszik. Erre azt kérdeztem tőle, hogy az elnökkel szeretne beszélni, vagy a csődkezelővel

– mondta Hoeness a Bayern 1 rádiónak.

Alaba szerződése a nyáron járt le a münchenieknél, vagyis szabadon igazolható volt, ám végül nem a katalánokhoz szerződött, hanem a klub legnagyobb vetélytársához, a Real Madridhoz.

Hoeness nemcsak Alabáról beszélt, hanem a Bayern keddi ellenfeléről is, amelyről kijelentette, hogy többé már nem példakép számukra.

A Barcelona már nincs a legjobbak között. Eladták a fontos játékosaikat, ráadásul gazdasági problémáik is vannak. Kedd este a Bayern az esélyes

– jelentette ki 69 éves, 35-szörös nyugatnémet válogatott csatár.

(Borítókép: David Alaba a Real Madrid játékosaként. Fotó: Eric Alonso / Getty Images)