Vendel
6 °C
19 °C

Félnek a csiptől, kevés a beoltott labdarúgó Angliában

GettyImages-1318653447
2021.10.11. 05:51
Az angol Premier League pocsék átoltottsági mutatóval rendelkezik. Az ellenfelek félnek a beoltatlan játékosoktól, a labdarúgók között terjednek az összeesküvés-elméletek. A FIFA és a Premier League is oltatna, de valamiért nem működik a program. Mindeközben a tengerentúlon a legnagyobb sportbajnokságok mind 90 százalék feletti átoltottsággal rajtoltak vagy rajtolnak el.

Aggasztó statisztikákat közöl a nemzetközi sportmédia. Az angol Premier League 20 csapatából mindössze hét rendelkezik legalább 50 százalékos átoltottsággal, három klubnál pedig a tíz százalékot sem éri el a beoltottak aránya. A thetimes.com információi szerint a Manchester United és a Newcastle United keretében alig találni beoltottakat, míg a Liverpool, a Leeds United, a Wolverhampton Wanderers, a Southampton és a Brentford labdarúgóinak 90 százaléka már megkapta mindkét dózist.

Összességében ez azt jelenti, hogy csak minden harmadik játékos oltott az angol élvonalban.

A „vörös ördögök” csapnivaló átoltottsága több ellenfelüket is zavarja, legyen szó a Premier League-ről vagy a Bajnokok Ligájáról. A Newcastle helyzete már csak azért is érdekes, mert az előző szezonban a keret több tagja komolyan ágynak esett a betegség miatt. Sőt a csapat kapusa, Karl Darlow júliusban egy hetet töltött kórházban a fertőzés miatt.

Olyan volt, mintha torkon lőttek volna

– nyilatkozta a kapus, aki próbálja a társait is rávenni, hogy oltassák be magukat. Az együttesnél több játékos is a fertőzés hosszú távú hatásaitól szenvedett az előző idényben, hosszú hetekig kellett őket nélkülöznie a csapatnak. Hiába a sok közeli tapasztalat, továbbra is kevés a beoltott. 

A Premier League illetékesei már keresik a megoldást, hogyan lehetne minél több játékost rávenni arra, hogy oltassa be magát. Szóba jött valamiféle jutalom lehetősége is az oltottak számára, bár épp elég jutalom lehet az is, hogy valaki nem hagy ki számtalan mérkőzést, esetleg nem kell hosszabb rehabilitációra vonulnia az esetleges fertőzés miatt. A probléma gyökere az, hogy a játékosok között terjednek az összeesküvés-elméletek, ebben a közösségi média is fontos szerepet játszik. 

A helyzet nagyon frusztráló, és nem tudjuk, hogy mit kezdjünk az öltözőben terjengő összeesküvés-elméletekkel. Értelmes, intelligens játékosaink vannak, akiket nem lehet meggyőzni az oltásról. Van, aki azért nem veszi fel a vakcinát, mert úgy gondolja, a vitaminoktól elég erős az immunrendszere. Mások szerint az oltás terméketlenné teszi őket, vagy elhiszik, hogy Bill Gates mikrocsipeken keresztül irányítaná őket a vakcina segítségével. Akad olyan is, aki szerint az egész járvány egy propaganda. A legrosszabb, hogy ezek a futballisták bogarat ültetnek a társaik fülébe is

– nyilatkozta az egyik együttes orvosa a Daily Mailnek.

Még nagyobb baj az, ha a játékosok vagy közeli hozzátartozóik a közösségi médiában is hangot adnak az oltásellenes gondolataiknak. Minden rezdülésüket több millió ember követi az interneten, véleményvezérként tömegeket befolyásolhatnak. A héten a Manchester City és az angol labdarúgó-válogatott oszlopos tagjának, John Stonesnak a kedvese osztott meg oltásellenes tartalmat Instagramon.

A vezetőedzők próbálják rávenni játékosaikat az oltásra, de nem aratnak osztatlan sikert. Az átoltottság szempontjából igencsak problémás Manchester United edzője, Ole Gunnar Solskjaer augusztus végén kapta meg második dózisát, de több interjúban kifejtette, hogy nem erőltetheti rá labdarúgóira az oltást. A Liverpool mestere, Jürgen Klopp más eredményekről számolt be csapatánál. A német edző édesanyja koronavírus-fertőzés miatt hunyt el tavaly, Klopp teljes vállszélességgel kiállt az oltás mellett.

Szerintem mindannyian voltunk már olyan helyzetben, hogy megittunk egy-két sört, aztán vezetnünk kellett volna. De nem tettük, mert a törvény nem teszi lehetővé. Ez a törvény nem engem véd, hanem másokat. A vakcinával ugyanez a helyzet. Ha elkapom a vírust, és szenvedek tőle, az az én hibám. Ha elkapom, és megfertőzök másokat, az is az én hibám, nem azoké, akiket megfertőztem. Nem értem, az oltás miért korlátozná a szabadságot. Ha valóban így lenne, akkor az ittas vezetés tiltása is korlátozza a szabadságot. 


Felvettem az oltást, mert szeretnék vigyázni magamra. De még inkább másokra. Felhívtam néhány orvost, akiben bízom, és mindegyikük szerint a jelenlegi helyzetben ez az egyetlen megoldásunk. Nálunk, a Liverpoolnál a csapat 99 százaléka be van oltva. Nem kellett győzködnöm a játékosaimat, a döntésük természetes módon, tőlük jött. Nem emlékszem, hogy nekem bármely labdarúgómat kérlelnem kellett volna, és nem is biztos, hogy szabadna, hiszen én nem vagyok orvos. Amit szívesen tettem volna, hogy tanácsot adok, de erre nem volt szükség

– nyilatkozta a Liverpool menedzsere. 

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) karöltve kampányol az oltás mellett, hozzátéve, hogy a játékosoknak nem szabad előnyt élvezniük az oltáshoz való hozzáférésben. A következő világbajnokságig bő 400 nap van hátra, és a szervező ország, Katar már belengette, hogy csak az oltott játékosokat hajlandó fogadni, ahogyan a szurkolókkal sem kivételez. Ha valóban így lesz, a nemzeti csapatoknál megoldást kell találni a helyzetre. Sajtóhírek szerint az angol válogatottban legalább öt sztárjátékos utasította vissza az oltást, könnyen lehet, hogy John Stones az egyikük. 

Valószínű, hogy MINDEN VÁLOGATOTTBAN ÁLL A BÁL AZ OLTÁS KÖRÜL.

Ott van például a svájci válogatott, amelyből nem sokkal az Olaszország és Írország elleni világbajnoki selejtező előtt hullott ki a csapat egyik alapembere, Granit Xhaka, mert pozitív koronavírustesztet produkált. A svájci középpályás azon kevés játékosok egyike, akik nyíltan vállalták, hogy nem oltatják be magukat. 

A tengerentúlon már van megoldás

Az amerikai futball, a kosárlabda és a jégkorong legnagyobb ligáiban a szervezők már áthidalták a problémát, mindhárom sportág élvonalában bőven 90 százalék feletti az átoltottság. Mindhárom bajnokságban papíron megoldható, hogy valaki oltás nélkül játsszon, de ez a gyakorlatban szinte kivitelezhetetlen.

Az NBA-ben elvileg van arra lehetőség, hogy oltatlanul játsszon valaki, amennyiben olyan államról van szó, ahol nem kötelező az oltás a beltéri rendezvények látogatásához. San Fransicóban viszont csak vakcinával lehet beltéri rendezvények területére lépni, emiatt a Golden State Warriors azon sztárja is megkapta az oltást, aki külön kérvényt írt az NBA-nek, hogy ne kelljen felvennie a vakcinát. Az NHL világában szintén lehet oltatlanul játszani, ám a szabályok olyan szigorúak, hogy a levegővételen kívül kis túlzással nem sok mindent csinálhat a beoltatlan sportoló a meccseken kívül. 

Az NFL döntéshozói sem kegyelmeztek az oltást ellenző focistáknak, akik szintén ellentétes elbírálás alá tartoznak az oltottakkal szemben, egy hónapja egy kis botrány is kialakult ebből. Az oltatlanokat például naponta ellenőrzik (szemben az oltottaknál alkalmazott heti mintavétellel), így akár közvetlenül a meccs előtt is kieshet valaki. Az oltással nem rendelkezőknek közeli kontakt esetén ötnapos karanténba kell vonulniuk, ha pedig valakinek pozitív a mintája, és be van oltva, elég két negatív PCR-tesztet bemutatnia 24 órás időkülönbséggel, az oltatlanoknak viszont mindenképpen meg kell várniuk a tíz napot, mire visszatérhetnek.

AMI PEDIG EnNÉL IS SÚLYOSABB, HOGY ha A BE NEM OLTOTTAK ESETÉBEN FELÜTI A FEJÉT A KORONAVÍRUS-PROBLÉMA, ÉS MIATTUK NEM TUD EGY CSAPAT AZ EREDETI IDŐPONTBAN KIÁLLNI, AZ AUTOMATIKUS VERESÉGNEK SZÁMÍT, ÉS A MÉRKŐZÉSSEL KAPCSOLATOS ANYAGI TERHEK IS A VÉTKES CSAPATOT TERHELIK.

(Borítókép: A Manchester United szurkolói oltásra felszólító táblákkal pózolnak az Old Trafford előtt. Fotó:  Alex Livesey / Getty Images)