Németh Antal: Sosem ragaszkodtam foggal-körömmel a kispadhoz

Tényleg csak az 5. legjobb csapat jelenleg a Dunaszerdahely a szlovák labdarúgó-bajnokságban?

Sajnos tíz fordulót követően az 5. helyen állunk, de összességében biztos vagyok benne, hogy előrébb fog végezni a csapat. Jó a keretünk, és bár voltak apróbb megingásaink, egyre inkább látszódik a játékunkon és szerencsére az eredményeinken is, hogy jó úton járunk.

A DAC az előző szezonokban rendre a dobogó és az európai kupaszereplés céljával vágott neki a pontvadászatnak. Idén is hasonlóak az elvárások?

Igen, bár egy célunk már biztosan elúszott, a kupából sajnos korán elbúcsúztunk, pedig szerettünk volna minél jobb eredményt elérni a sorozatban. Nagy szívfájdalom ez mindenkinek, de a bajnokságban megpróbálunk majd javítani, harcban lenni az aranyéremért, és minden riválisunk dolgát megnehezíteni.

Nagy nyomot hagyott a csapaton a másodosztályú Komárno elleni büntetőpárbajt követő kiesés?

Igen, és nem is feltétlenül csak a vereség, hanem Sainey Njie horrorsérülése miatt is, akinek egy szerencsétlen ütközés után eltörött a homlokcsontja, helikopterrel szállították kórházba, és az első percekben az életéért küzdött. Mindenkit sokkolt a második félidő elején történt eset, amely után nem volt egyszerű újra a játékra koncentrálni, mentálisan egyértelműen rányomta a bélyegét a teljesítményünkre. De nem keresek kifogásokat, a kupameccseknek éppen az a szépsége, hogy bármi megtörténhet, sajnos ezt ezúttal a saját bőrünkön tapasztaltuk. Ezt követően egy fontos rangadót is elveszítettünk a Nagyszombat ellen a bajnokságban, a két vereséget együtt volt inkább nehéz kezelni. Az Aranyosmarót ellen viszont legutóbb helyenként remek teljesítményt nyújtottunk, így remélem, kilábaltunk a gödörből.

Hogy van egyébként a megsérült gambiai játékos?

Szerencsére agykárosodást nem szenvedett, túl van egy koponyaműtéten, amely jól sikerült. Stabil az állapota, folyamatosan erősödik, és remélhetőleg visszatérhet majd a pályára, az orvosok szerint folytathatja majd a karrierjét.

Jókor jött a válogatott szünet?

Abból a szempontból igen, hogy voltak olyan játékelemek, amelyeket most volt időnk javítani vagy éppen tökéletesíteni, még ha 11 játékosunkat nélkülöznünk is kellett, akik elutaztak a nemzeti csapataikhoz. Bízom benne, hogy ez a lélegzetvételnyi szünet alkalmas volt arra is, hogy új lendülettel vágjunk majd neki a folytatásnak, és ha a Zsolna ellen jó eredményt érünk el, elindíthatunk egy jó sorozatot.

Milyennek ítéli egyébként a Fortuna Liga színvonalát?

A szlovák bajnokság hajtósabb, fizikálisabb, mint az NB I, a magyar csapatok viszont technikailag talán képzettebbek. Itt sokkal több az ütközés, keresik a futballisták a párharcokat, és sok csapatnak a labdabirtoklás-váltás az erőssége, jól mennek át védekezésből támadásba.

Elődje, a korábbi magyar szövetségi kapitány, Bernd Storck közbenjárásával került Dunaszerdahelyre pályaedzőként. Mi nem működött a német szakemberrel, ami miatt távoznia kellett?

Nehéz ezt megmondani. Jól kezdtük a bajnokságot, de jött egy hullámvölgy, és hiába próbálkozott szinte mindennel, sem játékban, sem eredményességben nem sikerült stabilizálni a csapatot, emiatt döntött végül a vezetőség a váltás mellett.

Amikor áprilisában Storck közös megegyezéssel távozott, ideiglenesen önt nevezték ki vezetőedzőnek. Bízott benne, hogy maradhat a kispadon?

Kezdetben nem annyira gondoltam erre, csak az lebegett a szemem előtt, hogy valahogy tudjuk magunk mögött a nehéz időszakot. 

Rendkívül sokszínű a keret, hiszen a magyar és szlovák játékosokon kívül a teljesség igénye nélkül többek között cseh, osztrák, lett, argentin, kameruni, szenegáli, panamai vagy éppen kongói futballista is van a keretben. Mennyire egyszerű a különböző kultúrából érkező futballistákkal szót érteni?

A közös nyelvünk a futball, de nyilván másképpen kell kezelni a különböző országokból érkező és különböző típusú embereket. Van egy közös szabályrendszer, amihez mindenki alkalmazkodik, és bár azon belül nyilván érezhetőek a különbségek a multikulturális környezet miatt, élvezem ezt a fajta kihívást is. Kimondottan izgalmas feladat ez, és jó látni, amikor a dél-amerikai, európai és afrikai játékosok akár edzésen, akár meccseken küzdenek egymásért.

Beszéljünk részletesebben egy kicsit a magyarokról, először Schäfer Andrásról, aki már nemcsak a DAC, hanem a nemzeti együttes meghatározó játékosává is vált.

András egy nagyon tehetséges és jó játékos, valóban az egyik legnagyobb erősségünk. Vannak persze még olyan területek, amelyeken előre kell lépnie, ezekkel ő is tisztában van, és törekszik arra, hogy még jobbá váljon. Könnyű vele dolgozni, megvan a megfelelő intelligenciája hozzá, még ha néha kicsit makacs is. Ez viszont főleg a mentalitásából fakad, mindenáron győzni akarás jellemzi.

Az NB I-es szezon előző kiírásának gólkirálya, Hahn János nemrég csatlakozott. Milyen benyomást tett önre?

Már amikor először beszélgettem vele, akkor is nagyon kellemes meglepetést okozott. Általában ilyenkor egy edző elmondja az elképzeléseit, a játékosok pedig hallgatják, legtöbbször meg sem szólalnak. Janónak viszont nagyon jó kérdései voltak, sokat nyomott a latba az a találkozó. A már korábban említett agresszív focihoz még hozzá kell szoknia, de egyre inkább kezdi megtalálni a csapatban a szerepét és a feladatait, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a legutóbbi bajnokin lőtt duplája.

Kalmár Zsolt felépülése a tervezett ütemben halad? Mikor számíthat újra a csapatkapitányára?

Szerencsére igen, már futóedzéseket is végez, egyenletes, egyenes irányú futásokat. Ha minden jól megy, november végén, december elején már a csapathoz is csatlakozhat, és kontakt nélküli gyakorlásokon részt vehet az év vége felé. Utána januártól remélhetőleg már teljes értékű munkát végezhet, és a tavaszi idényben már számíthatunk rá. Nagyon hiányzik a játéka és a kreativitása a zárt védelmek ellen.

Korábban az MLSZ égisze alatt tevékenykedett, több utánpótlás-válogatottat is irányított, valamint az edzőképzésben is voltak feladatai. Van még valamilyen kapcsolata a magyar szövetséggel?

Nincs, legalábbis a munka szempontjából az a korszak teljesen lezárult. Emberi oldalról viszont megmaradtak a kapcsolatok, sokat beszélek a volt kollégákkal, múlt szerdán például néhányukkal közösen néztem meg Győrben az U19-es válogatott fehéroroszok elleni Eb-selejtezőjét. Különleges élmény volt, hiszen ennek a korosztálynak voltam utoljára a szövetségi edzője.

A fiatalok után mennyiben más a mostani munkája? Hiszen Dunaszerdahelyen dolgozik először felnőtt csapattal.

Igazából tudtam, mire számíthatok. Ha az ember benne él a futballban, akkor nem nagyon érhetik meglepetések, mindegy, hogy éppen utánpótlást vagy felnőtt együttest irányít. 

Gondolok itt például a fiatalok beépítésére a nagycsapatba, ami korántsem annyira egyszerű feladat, mint ahogyan első hangzásra tűnik. Nyilván azzal is tisztában vagyok, hogy bármikor elveszíthetem az állásomat, de sohasem voltam az a típus, aki remegett emiatt, és foggal-körömmel kapaszkodott a kispadba. Bármeddig is leszek itt, munkával szeretném tölteni az időt, és azzal, hogy elérjük a kitűzött céljainkat.

(Borítókép: Szurkoló a dunaszerdahelyi, felújított Mol Arénában az FC DAC – SK Slovan Bratislava-mérkőzésen 2017. november 3-án. Fotó: Krizsán Csaba / MTI)