Koronavírus adatok

2021. dec. 07.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ambrus
-3 °C
3 °C

A Juve–Roma büntetőjéről még sokáig fognak beszélni

2021.10.17. 22:42
A Serie 8. fordulójában a Juventus Moise Kean góljával 1–0-ra legyőzte hazai pályán az AS Romát.

A játéknap rangadóján jól kezdett a Juventus (ez jellemző rájuk idén), amely érdekes góllal szerezte meg a vezetést a 16. perc elején. Mattia de Sciglio ívelt középre a bal oldalról, ahol Rodrigo Bentancur emelkedett a legmagasabbra, de nem a kapuba, hanem a mellette felugró Moise Kean fejére fejelte a labdát, ami onnan jutott a gólvonalon túlra.

A zebrák biztonsági játékkal vigyáztak az előnyükre, a Roma jó ideig tehetetlen volt a hazaiakkal szemben. Aztán Tammy Abraham elkezdett éledezni, majd az angol válogatott csatár cselsorozata után Henrih Mhitarjan kiharcolt egy tizenegyest is a fővárosiaknak a 40. percben, amit aztán a VAR is jóváhagyott.

Az ítélet után mégis a rómaiak reklamáltak, ugyanis Wojciech Szczesny hiába kaszálta el az örményt, Abraham így is gólt szerzett, ám Daniele Orsato megítélte a büntetőt, mondván, ő már előbb a sípjába fújt.

A tizenegyest azonban Jordan Veretout gyengén végezte el, Szczesny védett, így a szünetig maradt az egygólos Juve-előny.

A hazaiak kezdték jobban a második játékrészt, Kean kis híján duplázott, de a Rui Patrícióról kipattanó labdát 3 méterről az égbe lőtte. Aztán a Roma is felpörgött, Vertout-nak és Matías Vinának is volt ígéretes próbálkozása, a túloldalon Federico Bernardeschi veszélyeztetett távolról. Gólt viszont már egyik csapat sem szerzett, így a Juventus otthon tartotta a három pontot, és zárkózik a tabellán.

Amit továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezet a Napoli, amely a nyolcadik forduló vasárnapi játéknapján 1–0-ra legyőzte a vendég Torinót. 

A nápolyiak nagyobb különbséggel is nyerhettek volna, ám a 27. percben Lorenzo Insigne büntetőt hibázott, az 57. percben Giovanni Di Lorenzo találatát les miatt nem adták meg, majd hat perccel később Hirving Lozano lövése a kapufáról pattant ki. A győztes gólt végül a 81. percben Victor Osimhen szerezte.

Serie A, 8 forduló:
Juventus–AS Roma 1–0 (1–0)
Napoli–Torino FC 1–0 (0–0)
Udinese–Bologna 1–1 (0–0)
Empoli–Atalanta 1–4 (1–2)
Genoa–Sassuolo 2-2 (1-2)
Cagliari–Sampdoria 3–1 (1–0)

szombaton játszották:
AC Milan–Hellas Verona 3–2 (0–2)
Lazio–Internazionale 3–1 (0–1)
Spezia–Salernitana 2–1 (0–1)