Koronavírus adatok

2021. dec. 06.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Miklós
1 °C
4 °C

A Juventus hajrábeli büntetővel mentett pontot a csúcsrangadón

2021.10.24. 22:53
Az Internazionale 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a Juventusszal a Serie A 9. fordulójának rangadóján, a Derby d'Italián.

Amilyen rosszul kezdte a szezont a Juventus, olyan jól elkapta a fonalat az utóbbi időben, ugyanis hatmeccses győzelmi szériával várta a Derby d'Italiát. Az Inter pont ellentétes pályán mozgott, a Serie A címvédője a legutóbbi öt meccséből csak kettőt tudott megnyerni, azokat is a Sassuolo és a Sheriff Tiraspol ellen. 

Jobban kezdett a hazai csapat, a negyedik percben Milan Skriniar veszélyeztetett egy szöglet után fejjel.

Aztán bő negyed óra után megszerezte a vezetést Simone Inzaghi együttese, Hakan Calhanoglu 22 méterről telibe trafálta a kapufát, a kipattanó viszont pont az ötösön ólálkodó Edin Dzeko elé került, akinek csak az üres kapuba kellett továbbítania a labdát.

A videobíró egy ideg vizsgálta, hogy a bosnyák támadó lesen tartózkodott-e, de végül az az ítélet született, hogy nem.

A félidő továbbra részében is mezőnyfölényben játszott az Inter, bár a Juventusnak is volt helyzete, de igazából egyik kapusnak sem kellett komolyabb védést bemutatnia.

A második játékrészben mintegy negyed órán keresztül helyzet nélkül zajlottak az események a Derby d'Italián, és utána is csak kisebb lehetőségek jöttek össze mindkét oldalon.

Aztán a 87. percben büntetőhöz jutott a Juventus, a csereként beállt Denzel Dumfries centikkel a tizenhatos vonalán belül rúgta meg Alex Sandro lábát, Maurizio Mariani pedig a VAR segítségével tizenegyest ítélt. 

Azt pedig Paulo Dybala értékesítette, így a Juventus az utolsó pillanatokban pontot mentett a csúcsrangadón.

José Mourinho több olyan játékosát is a lelátóra zavarta a listavezető Napoli elleni mérkőzés előtt, aki csütörtökön részese volt a norvég Bodö/Glimt otthonában elszenvedett 6–1-es pofonnak. A konferencialigás zakó miatt felforgatta a csapatát a Special One, és úgy néz ki, a húzás bejött, ugyanis a Roma lett az első csapat, amelyet a Napoli nem tudott legyőzni a Serie A mostani kiírásában. Mourinho a találkozó után azonnal kijelentette, hogy ugyanez a kezdő fog pályára lépni a következő fordulóban.

Eredmények, Serie A, 9. forduló:
Internazionale–Juventus 1–1 (1–0)
AS Roma
–Napoli 0–0
Verona
–Lazio 4–1 (2–0)
Fiorentina
–Cagliari 3–0 (2–0)
Atalanta
–Udinese 1–1 (0–0)