Domonkos, Dominika
17 °C
28 °C

Zacher Gábor: Arra is fel kell készülni, hogy 60 ezer ember bepánikol a Puskás Arénában

DSC6204
2021.06.15. 12:58
Magyarországon törvény rögzíti, hogy a nagyszabású rendezvényeken hány embernél, milyen kórházi háttérrel, milyen fajta mozgósítás szükséges. A Puskás Arénában ma egy nagyvárosnyi ember lesz, Zacher Gábor szerint mindenre fel kell készülniük az egészségügyi dolgozóknak.

A Dánia–Finnország Európa-bajnoki találkozón egy 29 éves labdarúgó, Christian Eriksen a 42. percben esett össze, megállt a szíve. Az orvosok percekig küzdöttek az életéért, az ő hősies munkájuknak és a defibrillátornak köszönhetően sikerült megmenteni az életét. Bár magán a mentősök készültségi szintjén nem változtat a hétvégén kialakult drámai helyzet, Zacher Gábor főorvos szerint a sajnálatos esemény miatt nagyobb fókuszban vannak az egészségügyi dolgozók. 

Ez egy nagyon komoly egészségügyi próba lesz, legalábbis szervezési szempontból. Merthogy szakmailag ugyanazt csináljuk, amit a városban is csinálunk, ami más, hogy stadionban, relatíve kis területen leszünk. És ugyebár rengeteg – végtelenül profi – szakember számára egyáltalán nem ismerős a helyzet, hogy egy stadionban teszi a dolgát. Arról nem is beszélve, hogy itt minden, de tényleg minden megtörténhet, és nem feltétlen a mérkőzéssel van összefüggésben egy egészségügyi krízis – lehet infarktus izgalomtól, lehet gond a túlzott alkoholfogyasztástól, egy epilepsziás betegségből, cukorbetegségből

– mondta az Indexnek Zacher Gábor.

Euforikus állapotban a szurkolók

A mentőorvos hangsúlyozta: a mérkőzésen 60-65 ezer, tehát egy nagyvárosnyi ember lehet. A korátlag 12 és 70 év közötti, a pakliban minden benne van, amely egy ilyen lakosságszámú városban ennyi idő alatt megtörténhet. Csak most a „szűk” stadionban és a stadion környékén.

Jó idő lesz, az emberek szó szerint egy katlanban lesznek. Üvöltöznek, biztatják a magyarokat. Gondoljunk bele: itt van ez az ország, az elmúlt egy évben jó nagy szar volt a palacsintában. A foci viszont az embereket nagyon sok mindenért kárpótolja, és bár sokkal jobb csapatokkal kerültünk össze, de ha mégis elkapnánk valamelyiket egy hazai meccsen, az olyan komoly eufóriát jelentene az országnak, hogy az sok mindent tudna feledtetni, őrült nagy buli lenne! És itt jön a kérdés, hogy a nagy hevületben mi történik vagy történhet egy beteggel

– vélekedik Zacher Gábor. Mint mondta, minden bizonnyal nagyon komoly logisztika volt az egész kialakításában, az ambulanciák szervezésében, az orvosok, hordágycsapatok, az elszállítás pozicionálásban, kialakításában.

Nem mellesleg gondoskodni kell a külső körökről, egyéb szurkolói zónákról, és ami szintén nagyon fontos: attól, hogy van egy ilyen rendezvény, a fővárosi és országos mentőellátás még nem állhat le. 

A mentőegységek az ország minden területéről érkeznek, hiszen a mérkőzés mellett a fővárosban és országosan is ugyanolyan ellátást kell biztosítani a »nem meccsre menő« lakosság részére. Ezt a központi régió önmagába véve nem tudja felvállalni, ezért biztos vagyok benne, hogy vidékről is sok egység jön. Hozzáteszem, hogy akik ott lesznek, nem feltétlen szolgálatból vannak kiemelve, hanem szabadidejük terhére állnak szolgálatba – nem titkolt, hogy természetesen kifizetik a munkájukat. Hosszú, meleg, izgalmakkal teli nap lesz délelőtt 10-11 órától egészen este 10-11 óráig. A gyalogőrök, mentőautók, orvosok mind úgy lesznek elhelyezve, hogy nagyon rövid időn belül akárhová oda tudjanak érni, ha szükséges, a kisebb segítségnyújtástól akár az újraélesztésig elláthassák feladataikat

– mondta a főorvos.

Merényletre készült az egyetemista

Mint megírtuk, a Fővárosi Főügyészség június 2-án számolt be arról, hogy terrorcselekmény előkészülete miatt őrizetbe vettek egy 21 éves férfit. A kecskeméti egyetemista a labdarúgó-Európa-bajnokság egyik budapesti mérkőzésén akart robbantani, a Balatonnál pedig autóval a tömegbe hajtani. 

A kint lévő mentőegységeknek arra is fel kell készülniük, hogyha valami történik, arra reagálni kell. Vegyük példának a merénylettel fenyegetőző fiatalembert – egy ilyen után (mint minden más európai országban, nálunk is) arra is fel kell készülni, hogy 60 ezer ember bepánikol a Puskás Arénában. Volt olyan helyzet, amikor a bepánikolt szurkolók egy-két stadionban kerítést döntöttek, lelátó szakadt le, eltaposták egymást. Erre is felkészülnek az egységek, ahogy bármelyik másik európai országban is 

– mondta a mentőorvos. 

Zavartalan az ellátás

Győrfi Pál szóvivő lapunkat arról tájékoztatta: a labdarúgó-Eb budapesti egészségügyi biztosítását az Országos Mentőszolgálat részletes mentési terv alapján, 40 mentőautóval és mintegy 100 mentődolgozóval, valamint egy sürgősségi ambulancia létesítésével végzi annak érdekében, hogy szükség esetén a játékosok, a nézők és a szurkolói zónában tartózkodók is gyors és szakszerű ellátást kaphassanak.

Az Eb helyszínein az erre a feladatra szabadnapjukon jelentkezett dolgozók tartalék mentőautókkal látják el a feladatot, így a rendezvénybiztosítás nem befolyásolja az Országos Mentőszolgálat alaptevékenységét, a mentőellátás az Eb idején is mindenhol zavartalan

– válaszolta kérdéseinkre Győrfi Pál. 

(Borítókép: Zacher Gábor. Fotó: Kaszás Tamás / Index)