Ezek voltak az újraélesztett Eriksen első szavai

eriksen
2021.06.17. 10:35
Ezúttal Jens Kleinefeld német orvos osztotta meg Christian Eriksen első gondolatait, amikor a középpályás újra kinyitotta szemét és beszélt, miután újraélesztették a defibrillátorral – számolt be róla a dán bold.bk.

Aligha van olyan ember, akinek még be kéne mutatni az esetet, de a tényszerűség kedvéért menjünk végig az idővonalon: a finnek elleni Eb-nyitány 43. percében Christian Eriksen összeesett a pályán, újra kellett éleszteni, majd stabilizálni tudták az állapotát, a meccset pedig folytathatták. Ezt követően kórházban tartották megfigyelésre, ahonnan a társainak üzent, majd gyorsan jelezte, hogy ő szíve szerint kimenne a mai, belgák elleni mérkőzésre a helyszínre is, valamint hogy nem fogja feladni. Még a kórházból üzent az érte aggódóknak is, szerdán pedig kiderült, hogy a mai mérkőzésen a felek egy percre megállítják a játékot, hogy tisztelegjenek a dán középpályás előtt. 

A nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó-szövetségnek (UEFA) is dolgozó német orvos a Funke Mediengruppénak adott interjújában számolt be az újraélesztést követő pillanatokról. Elmondása szerint a defibrillátor sokkolása után egészen gyorsan magához tért a játékos.

Nagyjából fél perccel később kinyitotta a szemét, és tudtam hozzá beszélni. Rendkívül megindító pillanat volt. A mindennapi életben az ilyen vészhelyzetek során a sikeres újraélesztés esélye sokkal alacsonyabb

– mondta Kleinefeld.

Az orvos arra is kitért, hogy mik voltak az Interrel olasz bajnok dán középpályás első gondolatai, miután magához tért.

Amikor megkérdeztem, hogy magánál van-e, azt felelte, »a fenébe is, még csak 29 éves vagyok«

– tette hozzá a német orvos, aki ezt követően tudta, hogy nem lesz baj.

A dán szövetség friss bejelentése szerint Eriksen a beleegyezésével egy műtéti eljárással beültethető defibrillátort (ICD) kap, olyat, mint Daley Blind másfél évvel ezelőtt. Ez egyfajta pacemaker, ami akkor reagál, amikor a szívnek úgynevezett kamrai fibrillációja van.

A dán válogatott csütörtökön 18 órakor a torna egyik fő esélyesének számító Belgiummal találkozik a csoportkör második fordulójában.

(Borítókép: Koppenhágában ilyen formában is küldik a támogatást Eriksennek – Jonathan Nackstrand / AFP)

  • Bérelnék
  • Bankszámla