A Dinamo Kijev vezetőedzője szívesen látná Marco Rossit a román válogatott élén
Mircea Lucescu, a Dinamo Kijev román vezetőedzője a hétfő esti Ausztria–Ukrajna-mérkőzés után nyilatkozott, és szót ejtett Marco Rossiról, a magyar válogatott szövetségi kapitányáról is. A találkozót, amely 1–0-s osztrák győzelemmel ért véget, Bukarestben nézte meg. Ennek következtében az ukrán válogatott továbbjutási esélyei minimálisra csökkentek, 3 ponttal zárták a csoportjukat a harmadik helyen.
Lucescu a meccs után a román médiának beszélt, ahol többek között csalódottságának adott hangot Ukrajna teljesítményével kapcsolatban az Európa-bajnokságon.
A 2009-es UEFA-kupát a Sahtar Donyeckkel elhódító szakember nyilatkozatában beszélt Marco Rossiról is. Az olasz mesterrel az 1990-es évek elején dolgozott együtt, Rossi a Bresciában futballozott, amelyet a román edző irányított. Lucescu elmondta, reméli, egyszer majd a román válogatott szövetségi kapitánya lesz az olasz tréner.
SZERINTE ROSSI JÓL FELKÉSZÜLT, KOMOLY SZAKEMBER, AKI MEGÉRDEMLI, HOGY MÁS VÁLOGATOTTAT IS IRÁNYÍTSON A MAGYARON KÍVÜL.
A román tréner szerint az olasz „százszázalékosan profi edző”, aki nagyon jól elemezte a magyarok ellenfeleit. Úgy vélte, akárcsak játékosokat, edzőket is lehet találni bárhol a világon. Csak az a fontos, hogy ez utóbbiak könnyen alkalmazkodjanak a fogadó ország futballkultúrájához. Nem ez az első alkalom, hogy Lucescu a magyar válogatott szövetségi kapitányát dicséri. A Gazeta Sporturilor román sportlap pár napja interjút készített vele, amelyben szintén elismerően nyilatkozott Rossi munkásságáról mind edzőként, mind játékosként.
A román válogatott nem jutott ki a részben budapesti és bukaresti rendezésű Európa-bajnokságra.
(MTI/Index)