Orbán Viktor nem megy a müncheni Eb-meccsre
További Európa-bajnokság 2020 cikkek
Az Allianz Aréna szivárványos kivilágítása körül zajló vita miatt Orbán Viktor nem utazik el Münchenbe, írja a zeit.de.
Több német sajtóorgánum is arról számol be, hogy a miniszterelnök nem lesz ott Magyarország harmadik Európa-bajnoki csoportmeccsén, amelyet szerdán 21.00-kor rendeznek meg Münchenben.
Korábban Dieter Reiter, a város polgármestere azzal fordult az Európai Labdarúgó-szövetséghez (UEFA), hogy szeretnék szivárványszínben kivilágítani a mérkőzésnek otthont adó Allianz Arénát. Ezt viszont az UEFA elutasította azzal az indokkal, hogy az akció a magyar parlament döntését célozza meg, ez pedig már politikai kontextusban értelmezendő.
A szövetség keddi tájékoztatásában kijelenti, hogy évek óta elkötelezett a sokszínűség és a befogadás iránt, és elítéli a rasszizmust, a homofóbiát és a szexizmust is, ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy politikailag és vallásilag továbbra is semleges szervezet.
Az UEFA javaslata, hogy június 28-án vagy július 3. és 9. között világítsák ki szivárványszínűre a stadiont.
A döntést több német politikus is élesen bírálta, szerintük a szervezet képmutató, és pont azokért az elvekért nem áll ki, amelyeket egyébként folyamatosan hirdet és magáénak vall, emiatt hiteltelenné vált. Úgy gondolják, az UEFA behódolt Orbán Viktornak.
A müncheni rendőrség és tűzoltóság közösségimédia-oldala is szivárványszínben pompázik az elutasítás óta, a Deutsche Bahn vasúttársaság pedig színesre festett néhány szerelvényt, némelyikre színes szívek is kerültek, a Pro7 csatorna logója pedig szintén szivárványos árnyalatú lett.
Közben több német város is jelezte (amelyek nem Eb-házigazdák), hogy szivárványos kivilágítást kapnak a helyi stadionok a Németország–Magyarország-találkozó idejére.
A német válogatott csapatkapitánya, Manuel Neuer szerdán is szivárványos karszalagot visel majd, továbbá az Allianz Aréna mellett a magyarok elleni meccs előtt nagyjából 11 ezer szivárványos zászlót és 4500 matricát oszt ki a CSD Deutschland szervezet.
Amennyiben Marco Rossi csapata nyer, biztosan nyolcaddöntős, döntetlen és vereség esetén pedig kiesik a kontinenstornáról.
Megkerestük a Miniszterelnöki Programirodát, Havasi Bertalantól, a miniszterelnök sajtófőnökétől az alábbi választ kaptuk:
Orbán Viktor magánprogramjairól, ahogyan korábban, ezután sem adunk tájékoztatást a szerkesztőségeknek.
(Borítókép: Orbán Viktor a Magyarország–Franciaország futballmérkőzésen 2021. június 19-én. Fotó: Robert Michael / picture alliance / Getty Images)