
Kiderült, mivel vádolja a német ügyészség a magyar szurkolókat
A portállal a müncheni ügyészség közölte, hogy pontosan mivel vádolják azokat a szurkolókat, akiket a meccs után őrizetbe vettek.
Egyikük – akit jelenleg is fogva tartanak Münchenben – egy üveggel dobott meg egy rendőrt az Allianz Arenában, emiatt garázdasággal és hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják. A férfinél ráadásul marihuánát is találtak, de ez kisebb kihágásnak számít.
További öt ember ellen alkotmányellenes szervezetek szimbólumainak használata miatt emeltek vádat. Közülük négyet náci karlendítés miatt marasztaltak el, egyikükön pedig az SS által használt szárnyas odal-rúna tetoválást találtak. Négyüket őrizetbe vették, az ötödik ember ellen pedig – aki már a stadionon kívül lendített fel a karját – körözést adtak ki.
Rajtuk kívül két szurkoló a városban inzultált egy rendőrt, ők 1000 eurós óvadék fejében szabadulhattak. További egy embernél szintén minimális mennyiségű, fél gramm marihuánát találtak.
Két ember ellen jegyhamisítás miatt indult eljárás, ők ezt úgy próbálták megvalósítani, hogy képernyőképként elmentették valaki másnak a telefonon tárolt jegyét és azzal próbáltak bejutni. További két embert pirotechnikai eszközök használata miatt marasztaltak el, de ők csak büntetést kaptak, ellenük nem emelt vádat az ügyészség.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a múlt héten közölte, hogy összesen 18 emberrel szemben intézkedtek a hatóságok, akik közül egyet előzetes letartóztatásba helyeztek.
