A spanyol labdarúgók ezért nem éneklik a himnuszt a meccsek előtt

Sok szurkolónak feltűnhetett, hogy a labdarúgó-Európa-bajnokságon szinte minden részt vevő ország válogatottjának tagja a szurkolókkal együtt teli torokból énekli nemzetének himnuszát. Aki például nem látta még az olasz labdarúgók átszellemült éneklését, az itt most újra megnézheti:

A spanyol nemzeti válogatott (La Roja) kiválóságai azonban egymásba kapaszkodva, legfeljebb dúdolva hallgatják nemzetük himnuszát. Vagyis nem éneklik. De nem azért hallgatnak, mert ne akarnák énekelni, csak története van, hogy ez így alakult.

Miközben egy olyan himnuszról beszélünk, amelyik az egyik legidősebb Európában. Neve is van: Marcha Real, vagyis Királyi induló. Eredete az úgynevezett gránátosok indulójához vezethető vissza, miután Manuel de Espinosa 1761-ben összeállított egy jegyzéket trombitajelekből, de a Marcha Granadera csak 1770-ben emelkedett királyi rangra, amikor is III. Károly átneveztette Becsületindulóra, és egyre több hivatalos eseményen kezdték játszani. A Becsületből idővel így lett Királyi, és a spanyolok úgy tekintettek rá, mint nemzeti himnuszra. 

A spanyol himnusz Francisco Franco diktátor hatalomra kerüléséig Himno de Riego néven volt ismert, de Franco ismét Királyi indulóvá nevezte át, s bár akkoriban volt hozzáírt szöveg is, Franco íratott egy másikat, azt viszont ma már senki nem akarja énekelni.

Erre példa lehet a német, illetve az orosz himnusz, hiszen a németek is elhagyták a náci Németország szövegét, és az oroszok is új verssel éneklik a Szovjetunió idején is használt nemzeti himnusz dallamát, de Spanyolország még nem talált magának olyan szöveget, amelyet méltónak nevezhetne és amely feledtetné a Franco-féle versformát: 

Győz Spanyolország! Az üllők és a kerekek

menetelnek a hit himnuszának ritmusára.

Együtt velük énekeljük állva

a munkával és békével teli új életét.

Illetve van ugyan egy Eduardo Marquina-féle szöveg, de annál jobbat szeretnének.

Bíbor és arany: halhatatlan zászló;

Színeidben, együtt, hús és lélek van.

Bíbor és arany: akarni és elérni;

Lobogó, az emberi törekvés jele vagy te.

A 2008-as pekingi olimpiára készülve Spanyolországban fellángoltak a viták, hogy ideje volna már rendes, teli torokból énekelhető szöveget írni a spanyol himnuszhoz, és össze is ült egy bizottság – összetételéről a lapok annyit írtak, hogy van közöttük történész, zenetörténész, zeneszerző, irodalmár, ügyvéd és olimpia bajnok is –, ám hiába pályáztak mintegy hétezren a dicsőségre, a zsűri végül egy madridi átlagpolgár, az 52 éves, akkor éppen munka nélküli Paulino Cubero verse mellett döntött –, amelyre sokan azt mondták, hogy még ez sem az igazi, és a spanyolokat inkább emlékezteti a soha vissza nem kívánt Franco-diktatúra évtizedeire, semmint egy felszabadult, mindenki által teli torokból, büszkén énekelhető nemzeti himnuszra.

A szerző hiába bizonygatta, hogy de hiszen éppen azért írta azt a sort is bele, hogy 

énekeljünk együtt, százféle hangon, de egy szívvel,

a spanyolok egyelőre inkább hallgatják, dúdolják vagy éppen lalázzák nemzetük himnuszát. Ahogyan tették 2010-ben is, amikor nemcsak kijutottak a labdarúgó-világbajnokságra, hanem, legyőzve a hollandokat, meg is nyerték.

(Borítókép: Spanyolország játékosai az UEFA Euro 2020 bajnokság nyolcaddöntőjének mérkőzése előtt, 2021. június 28-án. Fotó: Oliver Hardt / UEFA/UEFA / Getty Images)