Kristóf, Jakab
18 °C
34 °C

A dán kapitányt bosszantja az angolok tizenegyese

GettyImages-1327531708
2021.07.08. 08:52
Gareth Southgate, az angol válogatott szövetségi kapitánya büszkeségről beszélt azután, hogy csapata hosszabbításos mérkőzésen 2–1-re legyőzte Dániát, ezzel bejutott a labdarúgó-Európa-bajnokság döntőjébe.

„Annyira büszke vagyok a játékosaimra” – mondta az ITV-nek az ötvenéves szakvezető, aki szerint „hihetetlen” volt a londoni szerda este a Wembley Stadionban.

Hozzátette: bár az ukránok ellen, Rómában 4–0-ra megnyert negyeddöntőjük jól alakult, az elődöntő semmiképpen sem ígérkezett könnyűnek. Arra biztatta előzőleg a játékosait, hogy legyenek rugalmasak, ha nem úgy alakul a mérkőzés, ahogy tervezik, és szerinte éppen ez történt, miután a dánok vezetéshez jutottak.

Az angol válogatott 55 év elteltével jutott ismét döntőbe nagy tornán. Az Eb vasárnapi fináléjában az olasz együttessel csap majd össze, szintén a Wembley Stadionban.

Kasper Hjulmand, a dánok szövetségi kapitánya gratulált az ellenfélnek, illetve külön is Southgate-nek – írja az MTI.

Először is gratulálok kollégámnak, Garethnek ahhoz a munkához, amelyet a fiatal játékosokkal elvégzett, ahhoz az értékrendhez, amelyet a csapatában meghonosított

– mondta.

Az eredményt illetően arról beszélt, hogy nagyon csalódott a labdarúgóival együtt, és közvetlenül a mérkőzés után még nehéz az érzelmekről beszélni.

Talán néhány nap múlva már könnyebb lesz, de annyira közel voltunk a döntőhöz 

– kesergett.

Megemlítette, hogy az angolok tizenegyese bosszantja, mert nem kellett volna megítélni, ugyanakkor kiemelte: csodálja a stábját és a játékosait, mert sok megpróbáltatáson mentek keresztül – utalt többek között arra, hogy Christian Eriksent az első mérkőzésükön újra kellett éleszteni –, és mégis jó futballt játszottak.

Hálás vagyok Dániának, szükségünk volt támaszra, erre az empátiára, komoly támogatást kaptunk, ami hihetetlen volt

– folytatta.

Hjulmand szerint a jövőjük tele van reményekkel, az egész nemzet büszke lehet ezekre a labdarúgókra.

Ez a csapat hihetetlen munkát végzett el, és kiérdemelte az egész ország tiszteletét

– szögezte le.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ
Anglia–Dánia 2 –1 (1 –1, 1–1), hosszabbítás után 
London, Wembley Stadion. Vezette: Makkelie (holland)
ANGLIA: Pickford – Walker, Stones, Maguire, Shaw – K. Phillips, Rice (Henderson, 95.) – Saka (Grealish, 69.; Trippier 105), Mount (Foden, 95.), Sterling – Kane. Szövetségi kapitány: Gareth Southgate.
DÁNIA: Schmeichel – A. Christensen (Andersen, 79.), Kjaer, Vestergaard – Stryger Larsen (Wass, 67.), Höjbjerg, Delaney (Jensen 88.), Maehle – Damsgaard (Poulsen, 67.), Braithwaite – Dolberg (Norgaard, 67.). Szövetségi kapitány: Kasper Hjulmand.
Gólszerzők: Damsgaard (30.), ill. Kjaer (öngól, 39.), Kane (104.)

(Borítókép: Laurence Griffiths / Getty Images Hungary)