Meghalt Raduly József, a legidősebb válogatott labdarúgó

DSZZS20190705111 (1)
2022.03.21. 14:43
Kilencvennégy éves korában meghalt Raduly József korábbi válogatott labdarúgó – közölte a család a Nemzeti Sporttal. A hírt a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) is megerősítette.

A Vasas örökös tiszteletbeli elnöke rövid betegség után hétfő délelőtt örökre lehunyta a szemét – közölte az angyalföldi klub hivatalos honlapján

Raduly József 1927. május 6-án született Budapesten, fiatalon a Kőbánya TC és a Fűszért játékosa volt. 1944 decemberében bevonult katonának, majd a háború lezárását követően 1945 májusában szovjet hadifogságba esett, ahonnan hat évvel később szabadult. 

Az NB I-ben a Postás színeiben debütált, majd a Vasasba igazolt, ahol 1954 márciusában mutatkozott be. A klub honlapjának beszámolója szerint villámgyors jobbszélső volt, 133 bajnokin lépett pályára az angyalföldiek színeiben. Bajnoki címet és Magyar Kupát (akkori nevén MNK) nyert a Vasassal, pályára lépett 1958-ban a Real Madrid elleni BEK-elődöntőn is, amit a Népstadionban 2–0-ra megnyert a magyar csapat, idegenben azonban 4–0-ra kikapott, így nem jutott fináléba.

Nemzetközi kupát azonban nyert a Vasassal: 1956-ban és 1957-ben is tagja volt a Közép-európai Kupát (KK) megnyerő együttesnek. A magyar válogatottban kétszer lépett pályára: 1955-ben Svájc és Svédország ellen is a győztes nemzeti csapat tagja volt.

Játékos-pályafutását 1963-ban fejezte be, ezt követően mellékállásban edzőként is dolgozott, Illovszky Rudolf segítője volt a Vasasnál, amellyel 1977-ben bajnoki címet nyert – a klub legutóbbi bajnoki aranyérmét. Dolgozott még edzőként a Csepel Autónál, az ÉGSZÖV MEDOSZ-nál és Szigetszentmiklóson.

A Vasas felidézi, hogy az elmúlt évtizedekben is folyamatosan a Vasast szolgálta: Markovits László elnök 2013-ban tiszteletbeli, később örökös tiszteletbeli elnöknek kérte fel. 2012-ben Papp László Budapest Sportdíjat kapott, 2021-ben pedig a Magyar Sportújságírók Szövetségének életműdíját.

Raduly Józsefet a Vasas saját halottjának tekinti.

(Borítókép: Raduly József 2019. július 5-én. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport