A Fehérvár kiütötte ellenfelét, a Kisvárdát kiütötték a Konferencia-ligában

D KOS20220804003
2022.08.05. 08:51
Az Európa Konferencia-liga harmadik selejtezőkörében két magyar csapat maradt érdekelt, a Mol Fehérvár magabiztosan, 5–0-ra győzte le moldovai ellenfelét, míg a Kisvárda súlyos vereséget szenvedett Norvégiában, amivel valószínűleg el is dőlt a sorsa.

Molde (norvég)–Kisvárda

Kissé megilletődötten kezdte a mérkőzést az OTP Bank Liga ezüstérmese. A hazaiak az első percekben komoly fölényben voltak, de később a Kisvárda felvette a meccs ritmusát. Stabilizálta játékát, így az első félidőben egyenrangú ellenfele volt a norvég csapatnak, mely többet birtokolta a labdát, de nem tudta feltörni a magyarok védelmét. A Kisvárda labdaszerzések után bátran játszott, igyekezett gyorsan a hazaiak kapujának előterébe jutni, és több ígéretes akciója is volt, nagy helyzetig azonban nem jutott.

A fordulás után a házigazda nagy erőket mozgósított a vezetés megszerzéséért, és a korábbinál lényegesen nagyobb nyomást helyezett a vendégek kapujára. 

A magyar együttes az első negyedórában még jól állta a hazai rohamokat, a 63. percben aztán egy lesgyanús szituációból gólt kapott.

A folytatásban a Kisvárda igyekezett bátrabban támadni, birtokolni a labdát, ám nem tudott helyzeteket kialakítani, viszont a védelme fellazult, amit a hazaiak a hajrá elején két percen belül kétszer is kihasználtak, így komoly előnnyel várhatják a jövő heti magyarországi visszavágót, a vége 3–0.

Mol Fehérvár–Petrocub Hincesti (moldovai)

Kiegyenlített játékot hozott az első negyedóra, majd a vendégek Ambros révén kapufát rúgtak, ami felébresztette a hazaiakat, akik két perccel később Dárdai Pál góljával megszerezték a vezetést. Nem kellett sokat várni a következő fehérvári találatra sem, Kodro büntetőből volt eredményes. A Fehérvár a szünetig háromgólosra növelte előnyét, miután Stopira egy sarokrúgásból gólt fejelt.

Fordulást követően sem vett vissza a lendületből a Vidi és egy formás támadás végén Ivan Petrjak megszerezte a negyedik fehérvári találatot is. A Petrocub ebben a játékrészben elvétve jutott el a hazai kapuig, veszélyes helyzete sem volt. A hajrában a Fehérvárnak több lehetősége akadt az ötödik gól megszerzésére, végül Budu Zivzivadze büntetőjével sikerült igen megnyugtató előnyt szerezni a visszavágóra.

MTI

 (Borítókép: MTI)



  • Tippek
  • Személyi kölcsön