Messi idén biztosan nem kap Aranylabdát, nincs ott a jelöltek között

GettyImages-1242352635
2022.08.13. 05:59
Pénteken este a France Football bejelentette a 2022-es Aranylabdára jelölt 30 labdarúgó listáját.

A díjat Lionel Messi hétszer kapta meg korábban, ami rekordnak számít, hiába keressük azonban a nevét a felsorolásban, nem került fel a jelöltek közé. Legutóbb 17 évvel ezelőtt, 2005-ben volt példa hasonlóra. Érdekesség, hogy az ötszörös díjazott Cristiano Ronaldo viszont ott van a 30 játékos között.

Az Aranylabda toronymagas esélyesének idén a Real Madriddal bajnoki címet és Bajnokok Ligáját nyerő francia Karim Benzemát tartják, aki mindkét sorozatban gólkirály is lett.

Változás az eddigiekhez képest, hogy idén már nem a naptári évre vonatkozóan nézik az eredményeket, hanem a szezont illetően. A mostani díjnál július 31-ig veszik figyelembe a futballisták teljesítményét, így az év végi, katari világbajnokság már a 2023-as szavazásba számít majd bele.  

Az Aranylabda 2022-es jelöltjei

Trent Alexander-Arnold (angol, Liverpool)
Karim Benzema (francia, Real Madrid)
Joao Cancelo (portugál, Manchester City)
Casemiro (brazil, Real Madrid)
Thibaut Courtois (belga, Real Madrid)
Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United)
Kevin De Bruyne (belga, Manchester City)
Luis Díaz (kolumbiai, FC Porto, Liverpool)
Fabinho (brazil, Liverpool)
Phil Foden (angol, Manchester City)
Erling Haaland (norvég, Borussia Dortmund, Manchester City)
Sébastien Haller (elefántcsontparti, Ajax, Borussia Dortmund)
Harry Kane (angol, Tottenham)
Joshua Kimmich (német, Bayern München)
Rafael Leao (portugál, AC Milan)
Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München, Barcelona)
Rijad Mahrez (algériai, Manchester City)
Mike Maignan (francia, AC Milan)
Sadio Mané (szenegáli, Liverpool, Bayern München)
Kylian Mbappé (francia, Paris Saint-Germain)
Luka Modric (horvát, Real Madrid)
Christopher Nkunku (francia, RB Leipzig)
Darwin Núnez (uruguayi, Benfica, Liverpool)
Antonio Rüdiger (német, Chelsea, Real Madrid)
Mohamed Szalah (egyiptomi, Liverpool)
Bernardo Silva (portugál, Manchester City)
Szon Hung Min (dél-koreai, Tottenham)
Virgil van Dijk (holland, Liverpool)
Vinícius Júnior (brazil, Real Madrid)
Dusan Vlahovics (szerb, Fiorentina, Juventus)

(Borítókép: Catherine Steenkeste / Getty Images Hungary)



  • Hírek
  • Személyi kölcsön