Az írek edzője az AC Milanhoz hasonlította a Ferencvárost

2022.08.19. 05:26

A Ferencváros talán még az óriásinál is nagyobb lépést tett csütörtökön este az Európa-liga csoportköre felé, miután a sorozat rájátszásában a Shamrock Rovers elleni párharc első meccsén 4–0-ra kiütötte riválisát. Így értékelt a két vezetőedző, valamint Pászka Lóránd a lefújást követően.

Az írek mestere, Stephen Bradley nem szégyellte bevallani a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, a jobb csapat nyert. „A Ferencváros nagyszerűen futballozott és könyörtelenül megbüntette a hibáinkat, hatalmas minőségbeli különbség volt a két csapat között, főleg a támadásokban. A mi szempontunkból a lehető legrosszabb periódusokban kaptuk a gólokat, különösen igaz ez a harmadik találatra, amely közvetlenül a szünet után érkezett. Megbeszéltünk valamit a félidőben, volt egy tervünk a második játékrészre, ez azonban gyakorlatilag 2-3 perc alatt szertefoszlott.”

Az Index azt kérdezte a vendégek mesterétől, annak fényében mennyire számít más mérkőzésre Dublinban, hogy az eltiltott csapatkapitány, Ronan Finn, és talán a Budapesten nélkülözött öt sérült játékos közül is visszatérhet néhány. „Egyelőre nem tekintek ennyire előre, addig még egy hét hátravan, ránk pedig vasárnap fontos rangadó vár a bajnokságban a Dundalk ellen, most az a prioritás.” 

Hogy a Ferencvárost melyik európai csapathoz tudná hasonlítani Bradley, meglepő választ adott. 

„Az AC Milan jut eszembe először a riválisunkról, tőlük láttam hasonlóan jó és gyors támadásépítéseket!”

Sztanyiszlav Csercseszov a magabiztos játék és a fölényes győzelem ellenére sokszor feldúltan járkált fel-alá a technikai zónában, és nemegyszer kiabálva irányította játékosait az oldalvonalon túlról. Ennek okáról kérdeztük az orosz szakembert. 

Hogy ideges lettem volna a kispadnál? Dehogy, maximum ön izgult a kihagyott helyzeteknél, én nem szoktam… Nem válthatunk gólra minden egyes lehetőséget, amit kialakítunk, néha azonban taktikailag nem azt láttam a csapattól, amit előzetesen megbeszéltünk, maximum ezt tettem szóvá, ám szépen nem kérhetem, 15 ezer embert nem tudok túlkiabálni, ezért muszáj ordítanom…

Amiatt viszont boldog voltam, hogy sok párharcot nyertünk meg és a meccs nagy részében domináltunk, erre a mérkőzésre lehet alapozni a jövőben. Kielemezzük majd a találkozót, holnap edzünk még egyet, aztán szombaton pihenőnapot kapnak a fiúk, hogy együtt ünnepelhessenek Budapesttel és Magyarországgal” – utalt az augusztus 20-ai nemzeti ünnepre Csercseszov, majd hozzátette, novemberig vélhetően ez lesz a futballisták utolsó szünnapja…

Ryan Mmaee is szóba került, aki egymaga eldönthette volna a párharcot, hiszen két kapufája mellett legalább három ordító ziccert is elhibázott. „Időt kell neki adni, hosszú kihagyás után tért vissza, és egyelőre 60 percnél többet az ő érdekében nem akarok adni neki. Éreztem, hogy őt zavarja a legjobban a sok kihagyott helyzet, de szerencsére van akkora potenciál a csapatunkban, hogy ha nem Ryan, akkor más lövi a gólokat. Remélem, hogy legközelebb már több szerencséje lesz, kőkeményen dolgozik érte, ennek pedig hamarosan meglesz az eredménye, ebben biztos vagyok.”

Csercseszov a Slovan elleni, idegenbeli 4–1-es győzelmet úgy kommentálta: nem volt rossz. És hogy mit mondott a ferencvárosi játékosoknak a Shamrock kiütése után?

„Ugyanezt. Egy edzőnek mindig objektívnek kell maradnia, az eredménytől és attól függetlenül, hogy éppen jól, vagy rosszul játszott a csapata.

Egyébként is két meccsből áll a párharc, egyelőre csak a munka felét végeztük el. A célunk, hogy az Európa-liga csoportkörébe jussunk, de nehogy azt higgye bárki, hogy a riválisunk feladta volna a küzdelmet. Kőkemény meccs vár ránk Dublinban, amelyen az első perctől az utolsóig ugyanígy kell koncentrálnunk, csakis akkor lehetünk sikeresek.”

Pászka Lóránd kezdőként kapott lehetőséget a találkozón, amely után így nyilatkozott a FradiMédiának: „Szerettünk volna hazai pályán egy magabiztos győzelmet aratni, hála istennek, ez sikerült. A visszavágót is ugyanilyen komolyan kell majd vennünk, akkor elérhetjük a célunkat, amely egyértelműen az Európa-liga csoportköre.

Rengeteg párharc volt, nagyon sok íveléssel, de erre is számítottunk, így nem tudtak meglepni minket az írek. Azzal is tisztában voltunk, hogy a széleken lesz esélyünk megbontani a Shamrock védelmét, így is történt, így végül szép gólokat szerezve, magabiztosan nyertünk.

Ugyanez az alázat és agresszivitás kell a részünkről a jövő heti meccsen is, egy pillanatra sem szabad kiengednünk, akkor bízom benne, hogy sima lesz a továbbjutás.”

A párharc második mérkőzését augusztus 25-én csütörtökön 21.00 órától rendezik Dublinban, a győztes az Európa-liga csoportkörébe jut, a vesztes pedig a Konferencia-liga főtábláján vigasztalódhat.

(Borítókép: Illyés Tibor/MTI)



  • Tippek
  • Lakáshitel