
Ezzel mára zárul az Index világbajnoki eseménykövetője! Köszönjük még egyszer a figyelmet mindenkinek!
Ne maradjon le semmiről, böngéssze az Index világbajnoki mellékletét! Ide kattintva elérheti összes cikkünket, a menetrendet, a csoportállásokat, a kereteket, a helyszíneket és még sok minden mást.
Hakim Ziyech lett a Belgium–Marokkó-mérkőzés legjobb játékosa. A meccsen gólpasszt jegyző 29 éves labdarúgó februárban azonban visszamondta a válogatottságot, és azt is megjegyezte: esze ágában sem állna visszatérni abban az esetben sem, ha vb-re jut a csapat. Mindennek a hátterében Vahid Halilhodzic, az akkori szövetségi kapitány állt, Ziyech ugyanis borzalmas viszonyban volt az edzővel.
A Chelsea-ben futballozó játékos talán már nem bánja, hogy nem tartotta a szavát. Augusztus 31-én ugyanis menesztették Halilhodzic-ot, és az új szövetségi kapitány, Walid Regraui változásra bírta.
Ha bármelyik csapatnak szurkol az ember, nehéz feledni a 2020 novemberében zárt kapuk mögött lejátszott Nemzetek Ligája-találkozót. Igen, ez az a mérkőzés, amelyet Morata, Rodri, Oyarzabal és Ferran Torres triplájának köszönhetően 6–0-ra nyert meg Spanyolország.
A német szövetség hivatalos Youtube-csatornáján elérhető a meccs összefoglalója.
A németek akkor 89 éves mélypontra értek le. A spanyoloktól kapott hatos előtt 1931 tavaszán, Berlinben kapott ki a Nationalelf legutóbb 6:0-ra, akkor Ausztriától. Aprócska öröm lehetett Neuerék számára, hogy a negatív csúcs nem forgott veszélyben, 1909-ben Angliától 9:0-ra kapott ki a német válogatott. Mind a mai napig ez a legsúlyosabb veresége a fehér mezeseknek.
Amint arról beszámoltunk, a belga válogatott 2–0-ra kikapott a marokkóitól a világbajnokság csoportkörének második fordulójában. Az európai együttes eddigi vb teljesítményéről sokat elárul, hogy eddig csak egyszer, még a legelső mundiálján, 1930-ban fordult elő a csapattal, hogy a mostaninál is kevesebb gólt szerezzen az első két meccsén (0). Négy éve, nem kevesebb mint nyolc gólt hoztak össze Kevin De Bruynéék a vb azonos szakaszára – most egynél tartanak.
1 - Belgium have scored one goal at the 2022 World Cup, only scoring fewer after two matches at the 1930 edition (0). They had scored eight goals at the same stage in 2018. Stunted. pic.twitter.com/U0OxrjWzWg
— OptaJoe (@OptaJoe) November 27, 2022
A Horvát Labdarúgó-szövetség Twitter-oldalára került ki egy videó, melyet a horvát válogatott szállodájából rögzítettek. A felvételen a fanatikus horvát szurkolók egy közel 200 méter hosszú drapériával jelentek meg a szálloda előtti tengerparton, közben pedig énekelve tüzelték a válogatott játékosait a magyar idő szerint délután 4-kor kezdődő, Kanada elleni meccsükre.
The best way to start a #FIFAWorldCup matchday? 🌅
— HNS (@HNS_CFF) November 27, 2022
The biggest fan banner - over 2⃣0⃣0⃣ metres long! - and a song! 🎶 #Family ❤️🔥 #Vatreni
🟥⬜️🟥⬜️🟥⬜️🟥⬜️🟥⬜️
⬜️🟥⬜️🟥⬜️🟥⬜️🟥⬜️🟥#Qatar2022 pic.twitter.com/OMRQxh1gma
Meglepő lehet, de David Raum formáján múlhat a német siker Spanyolország ellen: a Leipzig bal oldali szárnyvédője Costa Rica ellen a német játékosok közül a második legtöbb támadásépítésben vállalt szerepet. Nála több akcióban egyedül Serge Gnabrynak volt szerepe, ő viszont hatszor is befejező emberként, rendre rossz, pontatlan lövésekkel jelentkezett. Raum viszont háromszor is közvetlenül lövőhelyzetbe hozta a társakat (holtversenyben a legtöbb Thomas Müllerrel), és további nyolc alkalommal járult hozzá az „építkezéshez”. Gnabrynál kettő és négy, Musialánál kettő és hat ugyanez a két kulcsszám.
A nap harmadik mérkőzésén Horvátország Kanadával csap össze. Az első fordulóban a horvát válogatott a torna egyik legunalmasabb mérkőzésén játszott gól nélküli döntetlent Marokkóval, míg Kanada egygólos vereséget szenvedett Belgiumtól.
A kezdőcsapatok:
Horvátország: Livakovic – Juranovic, Lovren, Gvardiol, Sosa – Brozovic, Kovacic, Modric – Perisic, Livaja, Kramaric
Kanada: Borjan – Miller, Vitoria, Johnston – Davies, Eustaquio, Hutchinson, Laryea – David, Larin, Buchanan
A parádés marokkói vezető gól óta brutális füttykoncert van, amikor a belgáknál a labda, és fieszta, amikor az afrikaiaknál. Szenzációs az atmoszféra!
A szorult helyzetben lévő Belgium addig-addig küzdött, hogy valahogy egyenlítsen a találkozón, hogy a marokkói játékosok egy lefülelt passzból komoly kontrát vezettek. Ziyech lógott meg a labdával, a tizenhatos jobb oldala felé húzva az alapvonal mellől remekül passzolt vissza a középen érkező Aboukhlalnak, aki a kaputól nagyjából öt méterre kapásból vágta a labdát a bal felsőbe, Courtois tehetetlen volt.
Ezzel Marokkó 2–0-ra legyőzte Belgiumot, és a csoport élére állt. Borbély László kollégánk helyszíni összefoglalóját ide kattintva olvashatja.
A 74. percben bal szélen, igencsak éles szögből jutott szabadrúgáshoz Marokkó. A labda mögött Abdelhamid Sabiri állt, aki hidegvérrel tűzte rá a labdát a belga kapura, Thibaut Courtois pedig elmérte a lövés ívét, így a labda a hálóba repült. Ez volt az első, szabadrúgásból belőtt gólja a marokkói válogatottnak a világbajnokságok történetében, ahogyan a 2022-es vb-n is ez volt az első, szabadrúgásból szerzett gól. Belgium–Marokkó 0–1.
Az Opta statisztikái szerint egyetlen belga mezőnyjátékos sem ért kevesebbszer labdába a Marokkó elleni első félidőben, mint a Manchester City középpályása. És pontos passza sem volt kevesebb senkinek az európai csapatból...
It's been a quiet half for Belgium's key man Kevin De Bruyne.
— Opta Analyst (@OptaAnalyst) November 27, 2022
He's made fewer touches than any other outfield player for Belgium and has completed just 14 passes (another team-low for an outfielder).#FIFAWorldCup | #BEL pic.twitter.com/EooT1ylxWO
A fenti teljesítmény alapján nem is akkora csoda, hogy De Bruyne a minap arról beszélt, dehogy esélyesek ők végső sikerre, túl vannak már az aranykoron. A vicc, hogy a középpályás az első csoportmeccs, Kanada nyögvenyelős legyőzése után is önkritikus volt, akkor a meccs legjobbjának járó díjat szorongatva lefelé konyuló szájjal annyit mondott, fel nem tudja fogni, mire föl találták őt a találkozó legjobbjának.
Az argentin támadó Mexikó ellen a világbajnokságon lejátszott meccsek és a szerzett gólok számában is beérte az isteni Diego Maradonát. Messi a 2006-os, a 2014-es, a 2018-as és a 2022-es vb-n egyaránt betalált, csak azért nem társrekorder Cristiano Ronaldóval, mert a 2010-es tornán nem talált szabályos körülmények közt a kapuba...
2006-ban egyszer, 2014-ben négyszer, 2018-ban egyszer, most pedig kétszer volt már eredményes. Ez sem rossz termés.
Leo Messi: Creating World Cup memories since 2006 🇦🇷#FIFAWorldCup | #Qatar2022
— FIFA World Cup (@FIFAWorldCup) November 27, 2022
Portugál sajtóértesülések szerint bordatörés miatt a csoportkörben már egészen biztosan nem léphet pályára Danilo, a portugál válogatott középpályása. A Paris Saint-Germain játékosa a szombati edzésen sérült meg, és három bordája tört el.
Az még kérdéses, hogy ha a portugálok továbbjutnak a csoportkörből, a folytatásban pályára léphet-e Danilo. Portugália legközelebb Uruguay ellen játszik hétfő este.
Az Opta hívta fel a figyelmet a következőre: Costa Rica válogatottja összesen kétszer ért labdába a Japán tizenhatoson belül, ám ez is elég volt a közép-amerikaiaknak a győzelemhez. Ez az 1966 óta gyűjtött adatok alapján a legkevesebb egy világbajnoki meccset megnyerő csapatnál.
Hatékonyság a maximumon?
2 - Costa Rica’s victory against Japan saw the fewest touches in the opposition box (2) for a winning side in a World Cup match on record (since 1966). Efficient. #JPNCRC pic.twitter.com/0ViqXmjVf5
— OptaJean (@OptaJean) November 27, 2022
A kanadaiak elleni meccsen is annyira belekényelmesedtek a mezőnyfölényükbe, hogy konkrétan lefocizta őket az ellenfél. Erről egyelőre nincs szó, de Zijes és Hakimi meglódulásaiban benne van a gólveszély.
A félidő végén pedig csak a VAR mentette meg az európai csapatot...
Az első félidő gól nélküli döntetlennel zárult a Belgium–Marokkó-összecsapáson, de az utolsó percben majdnem megszerezte a vezetést az afrikai csapat.
Zijes szabadrúgása a hálóban kötött ki, de közben az egyik marokkói védő leshelyzeten tartózkodott, miközben zavarta Courtois kapust, így a videobíró érvénytelenítette a találatot.
El VAR ofrece la imagen del fuera de juego de Ziyech que sirvió para anular el gol https://t.co/06272Rvcc2 #Qatar2022 #FifaWorldCup pic.twitter.com/hqFgdr6DpH
— MARCA (@marca) November 27, 2022
Folytatás 15 perc múlva.
A televíziós közvetítésen látható volt, hogy a marokkói himnusz alatt még a csapat első számú kapusa, a Sevillában futballozó Bono állt a pályán. Aztán a kezdő sípszónál már a második számú hálóőr, Munir állt a marokkóiak kapujában. Munir a szaúdi első osztályban az Al-Wehda csapatának játékosa.
Az első hírek szerint Bono a himnusz után szólt az edzőjének, hogy rosszul lett, az M4 Sport közvetítésében elhangzottak alapján jelenleg a csapat öltözőjében vizsgálják.
Frissítés 15:17-kor:
Az as.com információ szerint gyomorrontása van Bonónak, ezért kérvényezte cseréjét.
A helyszínről jelentjük: Rövid idő alatt másodszor fordul elő, hogy két labda is van a pályán játék közben, mire nagy nehezen sikerül az egyiket levinni...
Ahogyan tegnap Tunézia, most Marokkó esetében is döbbenetes lelátói fölényről számolhatunk be, szinte fülsiketítő, amikor a belgáknál van a labda, miközben tombolnak a nézők, ha a kedvenceik támadnak.
A Fox csatornán 15,4 millióan nézték az Egyesült Államokban az angol válogatott elleni mérkőzést pénteken.
Ez rekord, az USA-ban ezelőtt soha nem néztek ennyien angol nyelvű labdarúgó-közvetítést.
A nap második mérkőzésén Belgium találkozik a marokkói válogatottal, 14 órai kezdettel. A kezdőcsapatok így festenek:
Belgium: Courtois – Meunier, Alderweireld, Vertonghen – T. Hazard, E. Hazard, Witsel, Onana, Castagne – De Bruyne, Batshuayi.
Marokkó: Munir – Hakimi, Aguerd, Saiss, Mazraoui – Amrabat, Amallah, Ounahi – Zijes, En Nesyri, Boufal.
Vége!
Miután Costa Rica 7–0-ra kikapott a spanyoloktól az első fordulóban, a közép-amerikai együttes 1–0-ra legyőzte Japánt. Összefoglalónkat ide kattintva olvashatja!
Mindez azt jelenti, hogy este a németek akár már meg is előzhetik az ázsiaiakat a tabellán.
Így áll most az E csoport:
A Spanyolország–Németország-találkozó 20 órakor kezdődik.
A Manchester City belga játékosa a The Guardiannek adott interjújában a belga válogatott vb-esélyeiről is beszélt.
Arra a kérdésre, hogy szerinte megnyerhetik-e a tornát, azt válaszolta:
Semmi esély, túl öregek vagyunk.
„Négy évvel ezelőtt nagyobb esélyünk volt. Jó csapatunk van, de öregszünk, és néhány kulcsjátékosunkat is elvesztettük” – fogalmazott a 31 éves labdarúgó.
Belgium ma 14 órakor Marokkó ellen lép pályára.
Egészen elképesztő, de a világbajnokságon első alkalommal találta el a kaput Costa Rica, és ebből rögtön megszerezte a vezető találatot a közép-amerikai csapat. A 80. percben Keysher Fuller kiváló tekerése kötött ki a hálóban, Gonda kapus tehetetlen volt.
1–0 Costa Ricának!
A világbajnokság egyik legunalmasabb első félidejét követően a folytatásban sem emelkedtek az izgalmak, az állás továbbra is gól nélküli döntetlen. Annak viszont örülhettünk, hogy már láttunk kaput eltaláló lövést a mérkőzésen.
Nagyjából 15 perc van hátra belőle.
3 gólos:
Mbappé (Franciaország), Valencia (Ecuador)
2 gólos:
Ferrán Torres (Spanyolország), Gakpo (Hollandia), Giroud (Franciaország), Messi (Argentína), Richarlison (Brazília), Saka (Anglia), Taremi (Irán)
1 gólos:
al-Sehri (Szaúd-Arábia), Sz. al-Davszari (Szaúd-Arábia), Asensio (Spanyolország), Aszano (Japán), A. Ayew (Ghána), Bale (Wales), Batshuayi (Belgium), Bellingham (Anglia), Bukari (Ghána), Cesmi (Irán), Christensen (Dánia), Dia (Szenegál), Diédhiou (Szenegál), Dieng (Szenegál), Doan (Japán), Duke (Ausztrália), Embolo (Svájc), Fernández (Argentína), Gavi (Spanyolország), Goodwin (Ausztrália), Grealish (Anglia), Gündogan (Németország), Joao Félix (Portugália), Klaassen (Hollandia), Leao (Portugália), Lewandowski (Lengyelország), Morata (Spanyolország), Muntari (Katar), Olmo (Spanyolország), Rabiot (Franciaország), Rashford (Anglia), Rezajan (Irán), C. Ronaldo (Portugália), Soler (Spanyolország), Sterling (Anglia), Weah (Egyesült Államok), Zielinski (Lengyelország)
A francia válogatott legnagyobb sztárja, Kylian Mbappé a szombati duplájának köszönhetően beérte Zinédine Zidane-t, már ami a válogatottban szerzett gólokat illeti. A 23 éves támadó pályafutása hatodik és hetedik világbajnoki találatát jegyezte Dánia ellen, amivel megelőzte Thierry Henryt.
Antoine Griezmann is utolérte a legendás Zidane-t, az Atlético Madrid játékosa gólpasszok tekintetében fogta be honfitársát az örökranglistán.
Franciaország a győzelmével 2006 óta az első válogatott lett, ami címvédőként sikeresen továbbjutott a csoportkörből.
Felejthető első félidő után Japán–Costa Rica 0–0. Nem volt kaput eltaláló lövés a találkozón.
A szombati Argentína–Mexikó-csoportmérkőzésen 88 966 néző volt a helyszínen a Lusail Iconic Stadionban.
A FIFA hivatalos tájékoztatása szerint az 1994-es világbajnoki döntő óta nem voltak ennyien kíváncsiak vb-találkozóra. Akkor 94 194 szurkoló látogatott ki a Rose Bowl Stadionba, a tornát pedig Brazília nyerte meg, miután tizenegyespárbajban legyőzte Olaszországot. A finálét Puhl Sándor vezette.
OFFICIAL
— FIFA.com (@FIFAcom) November 26, 2022
The attendance tonight at Lusail Stadium for #ARGMEX was the highest in men's @FIFAWorldCup history, since the 1994 Final (94,194).@Argentina | @miseleccionmx pic.twitter.com/d4Mo5NdKI3
Útjára indult a labda a labdarúgó-világbajnokság nyolcadik napján a Japán–Costa Rica-találkozón. Érdekesség, hogy a japánok kezdőcsapatában öt változás történt a Németország elleni, győztes együtteshez képest.
Vicces jelenetet örökítettek meg a Lengyelország–Szaúd-Arábia-mérkőzés közben a lelátón, mikor egy szaúdi szurkoló Robert Lewandowski gólja után úgy döntött, leveszi válogatottja mezét, ami alatt meglepő módon egy Lewandowski nevével ellátott lengyel mez lapult.
Így sokáig szomorkodnia nem kellett a második bekapott szaúdi gól után, mivel az újdonsült lengyel szurkoló örülhetett „csapata” 2–0-s győzelmének.
A fan wearing a Saudi Arabia jersey reveals a Lewandowski jersey underneath 😂 pic.twitter.com/S6TAI4ckKf
— Sammy Dj (@Adomako11593387) November 26, 2022